budaors-2018

Minimális előnnyel utazhat az SH-ITB Budaörsi 2i SC női csapata Oroszországba az ETTU-kupa negyeddöntőjének visszavágójára, miután az első mérkőzésen 3:2-re győzött hazai környezetben a TTC Kazany ellen.

Ez valóban egy magyar–orosz csata volt, hiszen idegenlégiósok egyik oldalon sem kaptak szerepet – a budaörsiek nem is alkalmaznak külföldi játékost. A maximális 25 szettből 24-et játszottak le a felek, csak utolsó meccs nem döntő játszmában dőlt el.

„Az oroszokról mindig is tudtuk, hogy sokan vannak és tudnak pingpongozni – nyilatkozta az utolsó partit hozó Fazekas Mária.Én egyiküket sem ismertem, a lányok tudtak róluk néhány információt mondani. Egész héten úgy készültünk, hogy nagyon nehéz meccs lesz, végül még annál is nehezebb volt.”

Fazekason kívül Pergel Szandra és Lovas Petra is egy mérkőzést nyert meg, míg a vendégeknél Antonyina Szaveljeva győzött kétszer, így alakult ki a 3:2-es végeredmény.

„Hatalmas meccset nyertünk meg, több szempontból sajnálatos, hogy nem egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Egyrészt nagyon nehéz lesz a visszavágó, akkor is, ha ugyanígy áll fel az ellenfél, de van nekik egy kínai légiósuk, és ha ő játszani tud az oroszországi találkozón, akkor még nehezebb lesz. Másrészt Kazany nincs éppen közel, klubelnökként nagyon nagy teher, hogy az utazás anyagi feltételeit biztosítsuk” – jelezte Somlyó Gergely klubelnök, hogy kaphattak volna pénztárcakímélőbb ellenfelet is.

A visszavágót február 9-én rendezik Kazanyban.

NŐI ETTU-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SH-ITB Budaörsi 2i SC–TTC Kazany (orosz) 3:2

Pergel Szandra–Anna Blazsko 3:2 (–9, 7, –8, 7, 6)
Fazekas Mária–Antonyina Szaveljeva 2:3 (12, –6, 7, –11, –10)
Lovas Petra–Jekatyerina Ohotnyikova 3:2 (8, –8, –5, 9, 7)
Pergel–Szaveljeva 2:3 (6, –11, –5, 7, –9)
Fazekas–Blazsko 3:1 (6, 6, –8, 8)

Go to top