1-ittf-szemle-januar

Megtörtént az újabb terepbejárás az áprilisban rendezendő budapesti asztalitenisz-világbajnokság helyszínén.

Alighogy véget ért a BOK-csarnokban tartott World Tour-verseny, a hazai szervezőgárda, valamint a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) illetékesei már egy másik budapesti helyszínen találkoztak újra. A Hungexpo területén megtörtént az újabb vb-terepszemle.

„Én személy szerint másodszor járok itt, és szerintem óriási az előrelépés az öt hónappal ezelőtti látogatásunkhoz képest. Azt hiszem, ezek után mindannyian nagyon izgatottan várhatjuk a világbajnokságot” – adott hangot elégedettségének Steve Dainton, az ITTF vezérigazgatója.


Az április 21-28. között sorra kerülő vb-t Magyarországon gyakorlatilag csak a Hungexpo területén lehet úgy lebonyolítani, hogy az megfeleljen a nemzetközi szövetség szigorú feltételeinek.

„Nagyban megkönnyíti a helyzetünket az itt rendelkezésre álló hatalmas terület, ebben hasonlít a düsseldorfi világbajnokság helyszínére – mondta Munir Besszah, a világbajnokság versenyigazgatója. – Kicsit olyan lesz ez, mint egy vidámpark, ami nagyon jó, mivel az egyik célunk pont az, hogy az emberek ne csak a mérkőzésekre jöjjenek ki, hanem a mellett is legyenek számukra szórakozási lehetőségek. Így akár egész családok eltölthetnek itt egy kellemes napot.”

Az algériai sportvezető szerint már csak azért is érdemes lesz kilátogatni, mert a mostani formájában Budapesten rendezik meg utoljára a vb-t, 2021-től már kevesebb játékos vehet részt rajta.

A helyszíni szemlén készült videót ide kattintva lehet megtekinteni.

Go to top