budaors-2018

Az SH-ITB Budaörsi 2i SC péntek este az orosz TTC Kazanyt fogadja a női ETTU-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Íme, a klub közleménye.

Az SH-ITB Budaörsi 2i SC tizenhat éve, 2003-ban indulhatott el először a hazai bajnoki helyezésével kvalifikálva magát az Európai Asztalitenisz Szövetség ( ETTU) kupasorozatában.

Budaörs női asztalitenisz-csapata azóta megszakítás nélkül minden szezonban résztvevője a nemzetközi kupáknak, ez a teljesítmény Európában is ritkaság, Magyarországon pedig jelenleg egyedülálló.

A Pergel Szandra, Fazekas Mária, Lovas Petra és Nagyváradi Mercédesz alkotta csapat ETTU-kupa-negyeddöntő előtt áll. Az elődöntőbe jutás két mérkőzésen dől el, a párharc első felvonására Budaörsön kerül sor. A sorsolás több szempontból is lehetett volna kedvezőbb, hiszen egyrészt az orosz ellenfelünk nagyon erős csapat, másrészt a szakosztálynak a jelentős utazási költség újabb anyagi nehézséget jelent.

A háromszoros magyar bajnok Budaörsi Sport Club játékosai és edzői mindent el fognak követni az elődöntőbe jutásért, a szakosztály és az egyesület vezetése pedig az önkormányzat és a szponzoraink támogatásával a szükséges feltételeket igyekeznek biztosítani.

Csapatunk korábban szerzett már ezüst- és bronzérmeket a Bajnokok Ligájában és a nemzetközi Klubcsapatok Szuperligájában is, most esély nyílik egy újabb nemzetközi kupaérem megszerzésére az ETTU-kupában. Ehhez szükségünk van a szurkolóink támogatására, hiszen egy sikeres hazai mérkőzés létfontosságú lehet a továbbjutás szempontjából! Várunk mindenkit, a mérkőzés megtekintése díjtalan.

ETTU-KUPA, NŐK, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
SH-ITB BUDAÖRSI 2I SC–TTC KAZANY (orosz)
Január 25., péntek 18.00., Városi Sportcsarnok ( 2040 Budaörs, Hársfa u.6 )

Go to top