csen-meng-budapest-2019

A kínai Csen Meng nyerte meg női egyesben a budapesti World Tour-tornát, a döntőben hat szettben legyőzve honfitársát, a világelső Csu Jü-linget.

A papírformának megfelelően az első két helyen kiemelt asztaliteniszező jutott be a női egyes döntőjébe, és ott a rangsort vezető Csu Jü-ling 2:1-es szettelőnynél 10:9-re vezetett. Időt is kért, de Csen Meng megőrizte hidegvérét, hárította a szettlabdát, majd 13:11-gyel egyenlített. Ez fordulópontnak bizonyult, a következő két játszmában ugyanis már egyértelműen ő volt a jobb, és viszonylag gyorsan lezárta a meccset.

„Nagyon-nagyon sokszor játszottunk már egymás ellen. Örülök, hogy megnyertem a versenyt, és mindent megteszek, hogy még jobb vagy legalább ilyen jó teljesítményt nyújtsak a következő megméretéseken is" – nyilatkozta az aranyérmes Csen Meng.

A 25 éves kínai játékos a 12. World Tour-címét szerezte meg egyesben, Magyarországon viszont először diadalmaskodott.

SEAMASTER 2019 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Csen Meng (kínai)–Csu Jü-ling (kínai) 4:2 (–9, 7, –11, 11, 4, 5)

Go to top