2019-world-tour-szudi-pergel

A Szudi Ádám, Pergel Szandra kettős az első mérkőzését megnyerve bejutott a legjobb nyolc közé a budapesti World Tour-verseny harmadik napján. Az egynemű párosoknál már csak egy magyar van versenyben Póta Georgina személyében.

Az idei World Tour-tornán új versenyszámként megjelent a vegyes párosok küzdelme. Nem holmi kiegészítő számról van szó, hiszen innen kvalifikálni lehet az Európai Játékokra, ahol pedig a tokiói olimpiára lehet kvótát szerezni. Magyar színekben csak a Szudi Ádám, Pergel Szandra duó indult, igaz, ők kiemeltként egyből a 16-os főtáblán kezdhettek. Már többször bizonyították, hogy jól kiegészítik egymást, ezt most a hongkongi Ho Kwan Kit és Lee Ho Ching tapasztalhatta meg testközelből.

Az első szettet nagy csatában 13:11-re, a másodikat könnyebben 11:6-ra nyerte meg a magyar kettős, amely aztán a harmadik játszmában leolvadt, egyetlen pontot sikerült csak szereznie. Az ezt követő rövid pihenő elég volt arra, hogy rendezzék soraikat, és a negyedik szettben már ismét ők voltak a jobbak, ezzel bejutottak a péntek délelőtti negyeddöntőbe. Ott az első kiemelt hongkongiakat búcsúztató francia Tristan Flore és Laura Gasnier lesz az ellenfelük.

„Pontosan meg tudtuk játszani a taktikát. Az első szettben a nekünk rosszabb felállásban játszottunk, fontos volt, hogy azt el tudtuk lopni" – értékelt Pergel Szandra.

A Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz duó két szép győzelemmel jutott fel a női párosok főtáblájára. Mondhatnánk, hogy a nyolcaddöntő már jutalomjáték volt számukra, de ők ezt bentről nem biztos, hogy így érezték. A második kiemelt Doo Hoi Kemmel és Lee Ho Chinggel csak az első szett közepéig tudták tartani a lépést, ezt követően átgázolt rajtuk a két hongkongi.

„Többet is kihozhattunk volna ebből, ha jobban küzdünk, de elsősorban fel kellene gyorsulnunk az ő szintjükre, mert az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudtunk labdához jutni" – beszélt a nehézségeikről Bálint Bernadett.

Akiknek lesz még magyar ellenfelük ezen a tornán, ugyanis a negyeddöntőben Póta Georginával és Matilda Ekholmmal találkoznak. A magyar, svéd pár 3:1-re győzte le a nyolcaddöntőben a román Irina Ciobanu, Adina Diaconu kettőst, de alakulhatott volna ennél is izgalmasabban. Az első szettet 6:10-ről fordították meg Pótáék, a másodikat elbukták, a harmadikat pedig 12:10-re nyerték meg. A negyedik végére sikerült felőrölni a románok ellenállását.

„Én nem érzem úgy, hogy nagyon nehéz lett volna. Az első szettet leszámítva minden nagyon jól működött, fontos volt, hogy azt így is elloptuk" – mondta Póta Georgina.

Férfi párosban nem járt sikerrel Ecseki Nándor és Szudi Ádám. A horvát-kínai Wei Shihao és az ukrán-kínai Kou Lei ellen nagyon izzadságszagú mérkőzést játszottak, sehogy sem sikerült átbillenni a holtponton, és 3:0-s vereség lett a vége.

SEAMASTER 2019 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
VEGYES PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Ho Kwan Kit, Lee Ho Ching (hongkongi) 3:1 (11, 6, –1, 5)

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz–Doo Hoi Kem, Lee Ho Ching (hongkongi) 0:3 (–6, –3, –2)
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd)–Irina Ciobanu, Adina Diaconu (román) 3:1 (11, –8, 10, 6)

FÉRFI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Kou Lei, Wei Shihao (ukrán, horvát) 0:3 (–8, –7, –9)

Go to top