budapest-pingpong-fovaros

Egy szombati napon, 1926. január 16-án megegyeztek egy ideiglenes Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség létrehozásában.

A hivatalos megalapítást az év végére tervezték a decemberi Európa-bajnokságra. A felek ennek megfelelően találkoztak a londoni Stadium Clubban, majd az adminisztratív ügyek lezárása után a tornát átnevezték világbajnokságra. Ezt az indokolta, hogy a Londonban tanuló indiai diákok közül több is benevezett a versenyre.

A megbeszélést követő napon, december 12-én, vasárnap lefektették az alapszabályokat, valamint megválasztották a tisztségviselőket. A történelmi eseményen magát képviseltető kilenc ország egyike Magyarország volt. Most, 2019-ben Magyarország kerül a középpontba – olvasható az ITTF honlapján közzétett cikkben.

A sportág történetében nagy szerepet játszó Magyarország nem kevesebb mint négy olyan nemzetközi versenyt rendez, amely szerepel a nemzetközi szövetség idei naptárában.

Az év végére ugorva, november 6–10. között, szerdától vasárnapig Szombathely ad otthont az ITTF World Junior Circuit Premium magyarországi állomásának, de a figyelem elsősorban Budapestre irányul.

A versenynaptárban a Seamaster 2019 ITTF World Tour Hungarian Open az első esemény. Január 15-én, kedden a selejtezőkkel kezdődik, a döntőket pedig január 20-án, vasárnap rendezik. Ezen kívül július 1-től 6-ig szintén a magyar fővárosban kerül megrendezésre a veterán Európa-bajnokság.

A fő esemény azonban április 21., vasárnaptól április 28., vasárnapig tart majd, ekkor zajlik ugyanis Budapesten a világbajnokság, amelynek költségvetése „valamivel" nagyobb lesz majd a 93 évvel ezelőttihez képest.

Az 1926-os első világbajnokság költségei alig több mint 350 fontra rúgtak, ami az inflációt figyelembe véve mai áron nagyjából 18 000 fontot tesz ki. Ráadásul a verseny megrendezése érdekében Ivor Montagu, az ITTF alapítóelnöke vállalta a veszteségek megtérítését 300 fontig, mai értéken körülbelül 15 000 fontig.

Ez egy igen bátor döntés volt egy akkor csak 22 éves fiatalembertől, de természetesen teljesen megalapozott.

Most, 2019-ben az a bátor döntés, amit Magyarország hozott, hogy négy nemzetközi versenyt is megrendez. Boldog új évet!

Forrás: ittf.com, Ian Marshall

Go to top