magyar-osztrak

A magyar férfi asztalitenisz-válogatott az Ausztria elleni idegenbeli mérkőzéssel zárja a 2019-es csapat Európa-bajnokság selejtezőjének első szakaszát.

A kedden a 6600 lakosú Hornban megrendezendő mérkőzés lesz az utolsó az A-osztály 1. csoportjában, gyakorlatilag tét nélkül. A legutóbbi találkozón ugyanis az osztrákok 3:1-re nyertek az őket a korántsem a legerősebb felállásukkal fogadó portugálok otthonában. Ezzel az eredménnyel mindkét együttes biztosította helyét a jövő évei nantes-i Európa-bajnokságon. A mieink akkor is harmadikként végeznek a csoportban, ha 3:0-ra nyernének Ausztriában.

Ilyen értelemben tehát már nincs igazi tétje a keddi összecsapásnak, mégsem mindegy, hogyan zárul. Aranyosi Péter szövetségi kapitány szerint ugyanis egy újabb bravúr (hazai környezetben 3:2-re legyőzték a „sógorokat”) nagy lökést adna a válogatott tagjainak, ami a következő, már 2019-es versenyeken kamatozhatna. Ez egy olimpia kvalifikációs évben különösen nagy jelentőséggel bírna.

Az ausztriai mérkőzés kedden, 19.30-kor kezdődik, a zenekedvelőknek azonban érdemes hamarabb érkezniük, hiszen 17.30-tól a Big Band Formation Horn nevű helyi zenekar igyekszik fokozni a hangulatot.

A magyar csapat tehát első körben nem kvalifikálta magát a jövő évi Eb-re – ez a portugálok és az osztrákok játékerejét tekintve nem is lehetett elvárás –, azonban még nem kell lemondania a nantes-i részvételről, sőt.

A selejtező második szakaszában az A-osztály csoportharmadikjai a B-osztály csoportjainak első és második helyezettjeivel küzdhetnek meg a még fennmaradó 10 helyért.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, FÉRFIAK
A1-CSOPORT
AZ EDDIGI EREDMÉNYEK
Portugália–Magyarország 3:1
Ausztria–Portugália 3:0
Magyarország–Ausztria 3:2
Magyarország–Portugália 0:3
Portugália–Ausztria 1:3

A CSOPORT ÁLLÁSA
    mérkőzés győzelem vereség mérkőzésarány pont
1. Portugália 4 2 2 7:7 6
2. Ausztria 3 2 1 8:4 5
3. Magyarország 3 1 2 4:8 4
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.
Go to top