magyarorszag-csehorszag-eb-selejtezo

A magyar női válogatott Várpalotán 3:1-re legyőzte a cseheket Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel csoportgyőztesként jutott ki a jövő évi franciaországi kontinenstornára.

A csoport ezt megelőző négy mérkőzésén rendre a vendégcsapat örülhetett, ez a sorozat megszakadt a várpalotai mérkőzésen. A Gál Gyula Városi Sportcsarnok lelátója szépen megtelt, és külön öröm, hogy a nézők között sok gyermek volt. Lelkesedésüket az első találkozón Póta Georgina fokozta azzal, hogy 3:0-s győzelmet aratott Karin Adámková ellen.

Ezután Madarász Dóra következett a mieink közül, mégpedig a csehek legjobbja, Hana Matelová ellen. Ez a meccs is jól indult, 1:0, 10:7 volt Madarásznak, ám Matelová megfordította a második szettet, majd a következő kettőt is megnyerte.

Egyenlítettek tehát a vendégek, de mint kiderült, ezzel el is lőtték a puskaporukat. Pergel Szandrának nem okozott nehézséget Aneta Kucerová legyőzése, majd Póta megverte Matelovát is.

Ezzel a magyar csapat nemcsak biztosította az Eb-részvételét, de mindezt csoportgyőztesként tette, ami azért fontos, mert így a legjobb nyolc között lesz kiemelve a 2019 szeptemberében rendezendő nantes-i Európa-bajnokságon.

„Dórinak 1:0, 10:7-nél szinte agyonnyert meccse volt, de kiengedte a kezei közül a második szettet, és vérszemet kaptak a csehek – értékelt Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány. – Szandi és Gina viszont nagyon jól játszottak, és elég meggyőzően nyerni tudtak. Fantasztikus volt a közönség, egész más így játszani, hogy ennyi ember kint van a mérkőzésen, és ennyire együtt él a játékkal. Köszönjük szépen nekik!”

A körülményeket Póta Georgina is teljes mértékben kielégítőnek találta.

„Az Eb-kiemelés szempontjából nagyon kellett ez a győzelem. Nemcsak a mérkőzés kimenetele volt nagyon jó, hanem a szervezés is. Mindenki nagyon aranyos volt velünk, a szállásunkra sem lehetett panaszunk” – dicsérte a várpalotaiakat a legjobb játékosunk.

A csoportban már csak egy összecsapást rendeznek, de a cseh–spanyol csata a magyar válogatott sorsát már nem befolyásolja.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
A-OSZTÁLY, 4. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 3:1
Póta Georgina–Karin Adámková 3:0 (5, 5, 9)
Madarász Dóra–Hana Matelová 1:3 (6, –10, –9, –5)
Pergel Szandra–Aneta Kucerová 3:0 (10, 5, 9)
Póta–Matelová 3:0 (11, 9, 6)

A CSOPORT KORÁBBI EREDMÉNYEI
Magyarország–Spanyolország 1:3
Csehország–Magyarország 1:3
Spanyolország–Csehország 1:3
Spanyolország–Magyarország 0:3

A TOVÁBBI PROGRAM
Csehország–Spanyolország, december 4.

Az állás: 1. Magyarország 7 pont, 2. Csehország 4 (5:7), 3. Spanyolország 4 (4:7)
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

Go to top