lakatos-tamas-2017

Majoros Bence és Lakatos Tamás számára mindössze egy napig tartott a svédországi World Tour-verseny, egyesben és párosban sem jutott főtáblára a két magyar játékos.

A hölgyeknél az előzetes nevezési listán szereplő Póta Georgina, Pergel Szandra és Madarász Dóra is lemondta a részvételt, így csak a férfiaknál induló Majoros Bencéért és Lakatos Tamásért szoríthattunk a stockholmi versenyen.

A mezőny ereje miatt mindketten selejtezőre kényszerültek, sok más remek képességű asztaliteniszező társaságában, így rögtön erős ellenféllel találták szembe magukat.

Majoros az első két szettet viszonylag simán elveszítette a 18 éves tajvani Li Hszin-jang ellen, és bár a következő négy játszma már szorosan alakult, ezekből csak kettőt nyert meg Majoros, ezzel kiesett.

Lakatos egy 20 éves dél-koreaival találkozott Cso Szung Min személyében, aki az 53. helyen áll a világranglistán, de a nyáron volt 40. is. A mérkőzés sajnos egyoldalúra sikerült, Cso négy szettben jutott tovább.

Sajnos párosban sincsenek már versenyben a mieink. Lakatos az erdélyi Szőcs Hunorral döntő játszmában kapott ki minimális különbséggel az iráni Alamian testvérektől. Még kiélezettebb küzdelemben búcsúzott el Majoros és a dán Anders Lind duója, amely 14:12-re bukta el az ötödik szettet a francia Flore, Lebesson kettőssel szemben.

SEAMASTER ITTF WORLD TOUR SWEDISH OPEN
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Majoros Bence–Li Hszin-jang (tajvani) 2:4 (–6, –4, 8, –10, 9, –10)
Lakatos Tamás–Cso Szung Min (dél-koreai) 0:4 (–3, –9, –5, –3)

FÉRFI PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Lakatos Tamás, Szőcs Hunor (magyar, román)–Nima Alamian, Nosad Alamian (iráni) 2:3 (–6, –4, 10, 9, –9)
Majoros Bence, Anders Lind (magyar, dán)–Flore, Lebesson (francia) 2:3 (11, –7, 10, –9, –12)

Go to top