balint-bernadett-belgium-2018

Bálint Bernadett óriási csatában főtáblára jutott a Belgiumban zajló ITTF Challenge-versenyen.

A De Haanban kedden kezdődő versenyen eddig csak két játékosunk mutatkozott be, a többiek nem voltak érdekelve a selejtezőkben.

A női egyes előküzdelmei során Hartbrich Leonie előbb legyőzte a svéd Erika Frontot, utána viszont nem volt esélye a német Wan Yuan ellen. Bálint Bernadettnek nem kellett a kvalifikáció első körében asztalhoz lépnie, a másodikban viszont már igen. A japán Macuzava Marina várt rá, akit jelenleg csak a 201. helyen jegyeznek a világranglistán, ám a tavalyi év elején még a 61. volt. Bálint négy szett után 3:1-re vezetett, Macuzava azonban egyenlített. Hiába, mert a döntő szettben újra Bálint volt a jobb, ezzel a főtáblára jutott. Ott a luxemburgi Ni Xia Liannal játszhat egy „kellemes" meccset. Póta Georgina az orosz Olga Kulikova, Madarász Dóra a szlovák Natalia Grigelová ellen kezd.

Párosban Póta az első helyen van kiemelve Matilda Ekholmmal, de már a nyitó fordulóban belebotlottak két kínaiba, várhatóan tehát nem lesz könnyű dolguk. A Bálint, Madarász duóra egy chilei kettős vár.

Hartbrich Leonie a cseh Karolína Mynarovával próbált szerencsét, és egy játszmára voltak csak a főtáblára jutástól. Ami nem sikerült Hartbrichnak párosban és a nyílt versenyben egyesben, az sikerült az U21-esek között, egy algériai lány legyőzésével ott van a főtáblán.

A férfiaknál Majoros Bence és Ecseki Nándor a 64-es főtáblán kezd, előbbi egy dél-koreai, utóbbi pedig egy japán ellen. Párosban Ecseki a román Rares Sipossal indul.

2018 ITTF CHALLENGE BELGIUM OPEN, DE HAAN
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Hartrich Leonie–Front (svéd) 4:2 (4, –5, 11, –4, 11, 5)
2. FORDULÓ
Hartbrich–Wan (német) 0:4 (–7, –4, –8, –6)
Bálint Bernadett–Macuzava (japán) 4:3 (–5, 13, 10, 9, –7, –6, 10)

NŐI PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Hartbrich, Mynarová (magyar, cseh)–Feredzs, Labosová (algériai, szlovák) 3:0 (3, 4, 8)
2. FORDULÓ
Hartbrich, Mynarová (magyar, cseh)–Bajor, Sikorska (lengyel) 2:3 (–7, 5, –4, 6, –6)

U21 NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Hartbrich–Feredzs (algériai) 3:0 (7, 11, 7)

Go to top