pota-ekholm-eb-2018

A női párosban az elődöntőig jutó Póta Georgina révén egy bronzéremmel zárta szereplését a magyar küldöttség az alicantei egyéni Európa-bajnokságon.

Az Eb utolsó előtti, szombati napján már csak Póta Georgina volt versenyben a mieink közül, igaz, ő két számban is. Délelőtt 10 órától először a női párosok negyeddöntőjében volt érdekelt Matilda Ekholm partnereként. Az első, a harmadik és az ötödik szettet is megnyerték, de a német Petrissa Solja, Sabine Winter duó rendre egyenlíteni tudott. A sorminta nem szakadt meg a döntő játszmában sem, az 11:8-cal a magyar, svéd kettősé lett, amely ezzel bejutott a legjobb négy közé.

Nem sok idő volt az örömködésre, hiszen fél óra múlva már az egyéni nyolcaddöntőben kellett mindkettejüknek asztalhoz lépni. Póta és Ekholm gyakorlatilag másolta egymást egyesben ezen az Eb-n, és ez most sem volt másként. Sajnos.

Ekholm ugyanis 4:0-ra kikapott a német Han Yingtől, és Póta sem tudott szettet nyerni Solja ellen. Merthogy a rövid pihenő után újra korábbi berlini klubtársával találta szembe magát, akinek nagyon fekszik a stílusa, ezt pedig a játék képe tökéletesen tükrözte. Szinte végig Solja irányított, és bár a harmadik és negyedik szett is rendkívül szorosan alakult, nem férhetett kétség megérdemelt győzelméhez.

Így legalább Pótának és Ekholmnak is már csak a párosra kell koncentrálnia, gondolhattuk, és sokáig úgy is tűnt, gond nélkül bemasíroznak a fináléba. Az elődöntőben négy szett után 3:1-re vezettek Sofia Polcanova és Jana Noszkova ellen, az osztrák, orosz kettős azonban ezt követően agresszívabb játékra váltott, amivel 4:3-ra fordított. Polcanova ezt követően egyesben bejutott az elődöntőbe, 4:1-re megverve Petrissa Solját.

„Ez egy agyonnyert meccs volt – kezdte az értékelést Bátorfi Zoltán, női válogatottunk szövetségi kapitánya. – 3:1, 6:3 volt ide, még izgulni sem tudtam addig, mert annyival jobbak voltunk. Ott sajnos elrontottunk egy-két könnyű labdát, amivel felhoztuk őket magunkra, és az utolsó két szettben már ők voltak jobbak. Az utolsó játszmában szerencséjük is volt, de ez így szokott lenni, ha valaki nem használja ki az esélyt, akkor az utána megbosszulja magát."

Póta Georgina tehát egyesben a nyolcaddöntőig jutott Alicantéban, párosban pedig bronzérmet szerzett.

EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALICANTE
NŐI EGYÉNI
NYOLCADÖNTŐ
Póta Georgina–P. Solja (német) 0:4 (–8, –5, –10, –12)

NŐI PÁROS
NEGYEDDÖNTŐ
Póta, Ekholm (magyar, svéd)–Winter, P. Solja (német) 4:3 (9, –7, 10, –5, 9, –10, 8)
ELŐDÖNTŐ
Póta, Ekholm (magyar, svéd)–Polcanova, Noszkova (osztrák, orosz) 3:4 (9, 1, –6, 6, –6, –2, –8)

Go to top