pota-ekholm-alicante-2018

Póta Georgina egyesben a legjobb 16 között van, párosban pedig már negyeddöntős az alicantei egyéni Európa-bajnokságon.

Péntek délelőtt négy magyar érdekeltségű párosért izgulhattunk, három közülük sajnos elbúcsúzott.

Ecseki Nándor és Szudi Ádám a verhetőnek tűnő Samuel Walkerrel és Tobias Rasmussennel nézett farkasszemet a nyolcaddöntőben, de az angol, dán kettős végül játszmát sem engedett a mieinknek.

Lakatos Tamásra és az erdélyi Szőcs Hunorra nagyobb nevek vártak a 2016-os Eb egyéni döntőjét játszó Simon Gauzy és Emmanuel Lebesson személyében. A két francia ebben a műfajban is otthonosan mozog, amit egy 4:0-s győzelemmel bizonyítottak. Férfi vonalon ezzel számunkra véget ért a kontinensbajnokság, és a hölgyeknél is már csak Póta Georgina révén vagyunk érdekeltek.

A Madarász Dóra, Pergel Szandra páros a két évvel ezelőtti budapesti Eb negyeddöntőjében nagy csatában legyűrte Ni Xialiant és Sarah De Nuttét, a luxemburgiak azonban most hat szettben visszavágtak.

Póta Georgina és Matilda Ekholm együttműködésében ellenben most sem volt hiba, első kiemeltként 4:0-val léptek túl a francia Loeuillette, Guisnel duón. Ez azt jelenti, hogy a legjobb nyolc között járnak, azaz szombaton már az éremért játszhatnak, mégpedig a német Petrissa Solja, Sabine Winter kettőssel, amely 2013-ban Európa-bajnok lett. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Winter két éve Kristin Silbereisennel is Eb-t nyert, világosan látszik, hogy Pótáék kőkemény feladat előtt állnak.

Ezt azonban megfelelő önbizalommal várhatják, mivel egyesben is mindketten továbbjutottak. Ekholm 3:1-es szetthátrányból fordított Loeuillette ellen, Póta szerencsére nem került ilyen szorult helyzetbe.

Legjobb női pingpongosunkat már az első szervájánál figyelmeztette a játékvezető, hogy dobja fel megfelelő magasságba a labdát, majd a második szett elején emiatt el is vett tőle egy pontot. Ez sem zökkentette ki Pótát, aki az első játszma elvesztése után viszonylag simán fordított a spanyol-kínai Maria Xiao ellen, bár az utolsó szettben játszmalabdái voltak ellenfelének.

A nyolcaddöntőben Petrissa Solja vár rá, korábbi berlini csapattársával tehát kétszer is megküzd szombaton.

EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALICANTE
FÉRFI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Walker, Rasmussen (angol, dán) 0:4 (–7, –9, –6, –10)
Lakatos Tamás, Szőcs (magyar, romániai)–Gauzy, Lebesson (francia) 0:4 (–9, –4, –10, –5)

NŐI EGYES
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Póta Georgina–Xiao (spanyol) 4:1 (–6, 6, 6, 4, 12)

NŐI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Póta, Ekholm (magyar, svéd)–Loeuillette, Guisnel (francia) 4:0 (7, 6, 2, 10)
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Ni Xialian, De Nutte (luxemburgi) 2:4 (5, –6, –3, –9, 5, –9)

Go to top