karsai-ferenc

Karsai Ferenc kitüntetést kap az Európai Asztalitenisz-szövetségtől (ETTU) a szervezetért és annak céljainak megvalósulásáért tett erőfeszítéseiért.

Karsai Ferenc évtizedek óta dolgozik az európai asztalitenisz fellendítéséért, nevét többek között Ausztriában is aranyba foglalták, hiszen főszerepet játszott abban, hogy tanítványa, Werner Schlager 2003-ban a kínaiak egyeduralmát megtörve egyéni világbajnok lett. Ez azóta sem sikerült másnak.

A mesteredző továbbra is töretlen lelkesedéssel űzi hivatását, Európában egyedülálló kiválasztótáborokat szervez meg már évek óta, és a kontinens országait járva előadásokat tartva igyekszik átadni tudását. Véleménye szerint ezek miatt gondolhatták úgy az ETTU-nál, hogy az érdeméremmel elismerik munkásságát.

„Természetesen nagyon jól esik ez az elismerés – mondta Karsai Ferenc a díjra reagálva. – Remélem, hogy azok a fiatalok is ilyen komolyan veszik majd az asztaliteniszt egész életükben, akiket a Testnevelési Egyetem szakedzői szakán tanítok majd a következő tanévtől. Augusztus 28-án lesz az első elméleti óra, már most azon gondolkodom, hogy milyen módszereket alkalmazzak a kurzus során.”

Bár élhetné a nyugdíjasok gondtalan életét, ez meg sem fordul a fejében. A kiskunfélegyházi kiválasztótábort követően két napot pihent, ezután elmondása szerint már az unalom kezdett úrrá lenni rajta, ezért alig várta, hogy újra mehessen edzést tartani egyik ifjú félegyházi tanítványának.

A kitüntetést egyébként az ETTU szeptember 19-én, az alicantei közgyűlésén adja át neki a tervek szerint.

Go to top