hartbrich-leonie-2017-belgium

Hartbrich Leonie egy győzelemmel és két vereséggel nem jutott főtáblára az ITTF Challange Series thaiföldi állomásán.

A bangkoki tornán egyedüli magyarként induló Hartbrich Leonie az U21-esek között a főtáblán kezdett, a nyílt versenyben viszont a selejtezőből kellett volna felverekednie magát a legjobb 64 közé. Minden csoportból az első és második helyezett jutott a főtáblára.

Hartbrich az első mérkőzésén 4:2-re kikapott a 17 éves kínai lánytól, Co Jüétől, ezután viszont döntő szettes csatában legyőzte a 16 éves dél-koreai An Szo Jont. A kínai megnyerte a csoportot, a második helyért pedig a magyar játékos ki-ki mérkőzést vívott egy másik dél-koreaival, Kim Je Dammal. Utóbbi volt a jobb, 4:0-s győzelmének köszönhetően ő folytathatta szereplését, Hartbrichnak maradt az U21-esek versenye.

Ami egy mérkőzést jelentett, a kínai Hu Jüe-jentől ugyanis az első fordulóban kikapott 3:0-ra.

2018 ITTF CHALLENGE, THAILAND OPEN
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
10. CSOPORT
Hartbrich Leonie–Co Jüe (kínai) 2:4 (3, –8, –5, –1, 3, –6)
Hartbrich–An Szo Jon (dél-koreai) 4:3 (6, 9, –9, –4, 7, –9, 9)
Hartbrich–Kim Je Dam (dél-koreai) 0:4 (–6, –6, –6, –11)

U21 NŐI EGYES
1. FODULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Hartbrich–Hu Jüe-jen (kínai) 0:3 (–6, –10, –9)

Go to top