lasko-2018

A para-asztaliteniszezők szlovéniai versenyére szinte a teljes európai élmezőny és sok ázsiai versenyző is nevezett, így különösen örömteli, hogy egyesben két arany- és egy bronzérmet szereztek a magyar játékosok.

Major Endre gyakorlatilag lemásolta a múlt heti pozsonyi szereplését. Laskóban is elsőként jutott tovább a csoportjából, majd az elődöntőben és a döntőben két olasz, Federico Falco és Andrea Borgato ellen diadalmaskodott.

Szintén veretlenül menetelt az aranyéremig a 11-es kategóriában induló Pálos Péter, aki a csoportküzdelmek során szettet sem vesztett, a főtáblán pedig egy japán és az Eb-ezüstérmes francia Lucas Créange legyőzésével került döntőbe. Ott régi riválisa, a világranglistát vezető belga Florian Van Acker várt rá, akit 3:1-re vert meg.

A harmadik érmünket Berecki Dezsőnek köszönhetjük, aki a csoportjában brazil, brit és japán ellenfelénél is jobb volt, a negyeddöntőben pedig egy másik japánon jutott túl. A legjobb négy között a későbbi győztes orosz Jurij Nozdrunov állta útját – a világranglista 2. helyezettje –, aki ellen csak ő tudott szettet nyerni a verseny során.

A 8-as kategóriában két magyarért is szoríthattunk, de Csonka Andrásnak és Zborai Gyulának is be kellett érnie a nyolcaddöntővel, mindketten brit ellenféltől kaptak ki.

A hölgyeknél Arlóy Zsófia egy-egy győzelemmel és vereséggel jutott túl a csoportkörön, a negyeddöntőben viszont nem bírt a lengyel Dajana Jastrzebskával. Bicsák Bettina két vereséget szenvedett csoportjában, így nem jutott tovább, de a játéka biztató volt a világranglista-4. Sophie Walloe és a szintén az élmezőnybe tartozó Hilal Türkkan ellen.

PARA-ASZTALITENISEZ, SLOVENIA OPEN
FÉRFIAK
1-ES KATEGÓRIA
B-CSOPORT
Major Endre–Bustamante (argentin) 3:1
Major–Borgato (olasz) 3:1
ELŐDÖNTŐ
Major–Falco (olasz) 3:0
DÖNTŐ
Major–Borgato 3:2

8-AS KATEGÓRIA
B-CSOPORT
Csonka András–Vakaras (ukrán) 3:1
Csonka–Jakovlev (orosz) 3:0
D-CSOPORT
Zborai Gyula–Spálek (cseh) 3:1
Zborai–Wilson (brit) 1:3
Zborai–Keereerut (thaiföldi) 3:1
NYOLCADDÖNTŐ
Zborai–McKibbin (brit) 1:3
Csonka–Shilton (brit) 1:3

9-ES KATEGÓRIA
E-CSOPORT
Berecki Dezső–Dos Santos (brazil) 3:2
Berecki–Thompson (brit) 3:0
Berecki–Nakadzsima (japán) 3:1
NEGYEDDÖNTŐ
Berecki–Ivabucsi (japán) 3:2
ELŐDÖNTŐ
Berecki–Nozdrunov (orosz) 1:3

11-ES KATEGÓRIA
B-CSOPORT
Pálos Péter–Fira (lengyel) 3:0
Pálos–Hartig (német) 3:0
Pálos–Caberoglu (török) 3:0
NEGYEDDÖNTŐ
Pálos–Mijaucsi (japán) 3:0
ELŐDÖNTŐ
Pálos–Créange (francia) 3:2
DÖNTŐ
Pálos–Van Acker (belga) 3:1

NŐK
8-AS KATEGÓRIA
B-CSOPORT
Arlóy Zsófia–Tomono (japán) 1:3
Arlóy–Kriabklang (thaiföldi) 3:1
NEGYEDDÖNTŐ
Arlóy–Jastrzebska (lengyel) 1:3

10-ES KATEGÓRIA
B-CSOPORT
Bicsák Bettina–Walloe (dán) 0:3
Bicsák–Türkkan (török) 1:3

Go to top