major-endre-pozsony-2018

Az egyéni versenyszámokat két éremmel zárták a magyarok a pozsonyi paraversenyen: Major Endre aranyat, Zborai Gyula ezüstöt nyert.

Az 1-es kategóriában versenyző Major Endre két 3:0-s győzelemmel abszolválta a csoportkört. A negyeddöntőben egy argentint győzött le szintén három szettben, az elődöntőben Federico Falcót, a döntőben pedig a szintén olasz Andrea Borgatót verte meg egyaránt 3:1-re!

Mondhatjuk, hogy a hosszabb kihagyás után visszatérő Zborai Gyula is kihozta a pozsonyi versenyből a maximumot, ugyanis másodikként zárt. A csoportjából másodikként jutott tovább, még a jóval esélyesebb ukrán Viktor Diduhtól is rabolt egy szettet. Remeklését aztán az egyenes kieséses szakaszban folytatta, az ukrán Ivan Majon és a brit Aaron McKibbinen is négy játszmában jutott túl. A döntőben aztán megint találkozott a csapatban 2016-ban paralimpiát nyerő Diduhhal, aki ezúttal is jobb volt nála.

A többi magyar versenyző nem tudott mérkőzést nyerni.

PARA-ASZTALITENISZ, SLOVAKIA OPEN 2018
FÉRFIAK
1-ES KATEGÓRIA
B-CSOPORT
Major Endre–Polkorab (szlovák) 3:0
Major–Keller (svájci) 3:0
C-CSOPORT
Oszlánczi Kristóf–Pak (dél-koreai) 0:3
Oszlánczi–Barbierik (szlovák) 1:3
Oszlánczi–Falco (olasz) 0:3
D-CSOPORT
Kaiser János–Borgato (olasz) 0:3
Kaiser–Cso (dél-koreai) 0:3
NEGYEDDÖNTŐ
Major–Bustamante (argentin) 3:0
ELŐDÖNTŐ
Major–Falco (olasz) 3:1
DÖNTŐ
Major–Borgato (olasz) 3:1

8-AS KATEGÓRIA
A-CSOPORT
Zborai Gyula–Imaizumi (japán) 3:1
Zborai–Diduh (ukrán) 1:3
Zborai–De Chiara (olasz) 3:1
NEGYEDDÖNTŐ
Zborai–Maj (ukrán) 3:1
ELŐDÖNTŐ
Zborai–McKibbin (brit) 3:1
DÖNTŐ
Zborai–Diduh (ukrán) 0:3

9-ES KATEGÓRIA
D-CSOPORT
Retter Barnabás–Szuzuki (japán) 1:3
Retter–Pulpan (cseh) 2:3
Retter–Stacey (brit) 0:3

NŐK
7-ES KATEGÓRIA
Molnár Dóra–Korkut (török) 0:3
Molnár–Kim (dél-koreai) 1:3
Molnár–Harenberg (német) 2:3

11- ES KATEGÓRIA
A-CSOPORT
Máté Andrea–Prokofjeva (orosz) 0:3
Máté–Ito (japán) 0:3

Go to top