felegyi-gabor-halmstad

A Magyar Asztalitenisz-szövetség nevében Nátrán Roland elnök és Felegyi Gábor főtitkár prezentációt tartott a halmstadi csapat-világbajnokság helyszínén, a nemzetközi szövetség (ITTF) éves közgyűlésén a 2019-es egyéni világbajnokság kapcsolatban, amelynek Budapest ad otthont.

A legfontosabb információk az előadás elején elhangoztak: a 2019-es egyéni világbajnokságra április 21. és 28. között kerül sor a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

A BUDAPESTI VILÁGBAJNOKSÁG HELYSZÍNÉNEK TÉRKÉPE

vb-terkep

Nátrán Roland és Felegyi Gábor is beszédet mondott az előadás részeként. A hallgatóság megtudhatta, hogy a Magyar Asztalitenisz-szövetség 1926-ban alapító tagja volt a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetségnek (ITTF), és hogy hazánk eddig háromszor (1929, 1931, 1950) rendezte meg a sportág világbajnokságát. Azt a büszkeségre okot adó tényt sem hallgatták el szövetségünk vezetői, hogy 73 vb-címével Magyarország Kína mögött a második legeredményesebb nemzet a világbajnokságok történetében.

A jövő évi vb résztvevői 4 és 5 csillagos hotelekben lesznek elszállásolva, ahonnan 5-35 perc alatt lehet majd a verseny helyszínére jutni. A MOATSZ együttműködik a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, hogy a vízumigénylési procedúra egyszerűbb és gyorsabb legyen az érintett résztvevők számára.

A budapesti vb halmstadi prezentációja nagy sikert aratott, joggal remélhetjük, hogy ez magára a világbajnokságra is igaz lesz.

Go to top