hartbrich-leonie-spala-2018

A főtáblákon egy mérkőzést nyertek a magyar indulók a lengyelországi Spalában zajló World Tour-versenyen.

Három versenyszámban szurkolhattunk egy-egy magyarért a spalai versenyen a főtáblás küzdelmek első napján. Női egyesben Ambrus Krisztináért, aki Daria Trigolosz személyében verhető ellenfelet kapott, de végül csak egy szettet tudott elcsenni a fiatal fehérorosztól – aki a következő körben 4:0-ra kikapott a még fiatalabb román Alina Zahariától.

Ambrus este párosban, a Téglás Péter kezei alatt (is) pallérozódó luxemburgi Sarah De Nuttéval lépett még asztalhoz, ám az első helyen kiemelt Hasimoto Honoka és Szato Hitomi ellen nem volt esélyük, a japánok három szettben nyertek.

A nap egyetlen magyar győzelme igazi bravúrgyőzelem volt, hiszen Hartbrich Leonie az U21-esek között a 3. kiemelt Lin Csia-hszüan ellen aratta. A tajvani kétszettes hátrányból egyenlített ugyan, ám a döntő játszma után fejet kellett hajtania a magyar lány előtt. Akire egy újabb ázsiai, a dél-koreai Kim Dzsi Ho várt a nyolcaddöntőben, de ellene már önhibáján kívül nem volt esélye. Egy rossz mozdulatnál ugyanis kiújult a tavalyi hátsérülése, ami miatt teljesen harcképtelenné vált... Nagy kár érte.

2018 ITTF CHALLENGE, POLISH OPEN
NŐI EGYÉNI, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Ambrus–Trigolosz (fehérorosz) 1:4 (–10, –8, 9, –5, –9)

NŐI PÁROS, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
Ambrus, De Nutte (magyar, luxemburgi)–Hasimoto, Szato (japán) 0:3 (–7, –6, –6)

U21 NŐI EGYÉNI, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Hartbrich–Lin (tajvani) 3:2 (10, 6, –9, –6, 6)
NYOLCADDÖNTŐ
Hartbrich–Kim (dél-koreai) 0:3 (–7, –1, –0)

Go to top