szekszard-berlin

A házigazda Szekszárd AC 3:0-s vereséget szenvedett pénteken a Póta Georginával felálló, címvédő TTC Berlin Eastside csapatától a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A magyar együttes egy győzelemmel és három vereséggel, csoportmásodikként jutott a BL legjobb nyolc csapata közé, míg a berliniek Csehországban kikaptak ugyan a Hodoníntól, de így is megnyerték a hármasukat, és a negyeddöntőnek is esélyesként vághattak neki.

Az első meccsen a világranglistán hetedik Cseng I-csing a nemzetközi szövetség rangsorában 20. Pótával csapott össze, és az első két szett szorosan alakult ugyan, de a tajvani játékos sikerével ért véget. Az ezúttal vendég magyar pingpongos a folytatásban pontosabban játszott, és előbb szépített, majd egyenlítenie is sikerült. A döntő játszmában fej fej mellett haladtak a felek egészen 9:9-ig, majd Cseng jutott először meccslabdához, ám nem sikerült élnie a lehetőséggel. Póta nemcsak egyenlített, de fordítani is tudott, és ő már nem hibázta el a mérkőzéslabdáját, így előnyhöz juttatta a berlini gárdát.

A második párharcban a védekező stílusú orosz Polina Mihajlovának esélye sem volt a japán Macudaira Siho ellen, az ázsiai játékos három sima szettben nyert, így bő egy óra után már 2:0-ra vezettek a négyszeres BL-győztes (2012, 2014, 2016, 2017) vendégek.

A harmadik mérkőzésen Madarász Dórára (104.) várt a teljesíthetetlennek tűnő feladat, hogy a kínai származású, német ranglistavezető Shan Xiaona (23.) ellen életben tartsa a szekszárdi reményeket, de ez nem sikerült neki. Mindössze hét pontot tudott szerezni a három játszma alatt, így nemcsak ez a találkozó, hanem az egész párharc is sima berlini győzelemmel ért véget.

„Sokszor játszottam már a tajvani lánnyal, és örülök, hogy vissza tudtam neki vágni, mert a világkupán én vezettem, és ő fordította meg a meccset. Fontos volt, hogy győzzek, mert úgy éreztem, hogy ha nem nyerem meg az első meccset, akkor lehet »meleg« is a helyzet" – nyilatkozott Póta Georgina. Hozzátette: a visszavágón természetesen győzni akarnak, de az a lényeg, hogy hozzanak egy meccset, és akkor már a négy közé jutnak.

Az összecsapás érzelmi részéről úgy fogalmazott: kicsit furcsa volt, hogy magyarként az ellenfél csapatában szerepel, és miután a klubmeccsek előtt mindig a német himnusz szól, a Himnuszt hallgatva kicsit el is érzékenyült.

„Szerencse, hogy nem egy magyar játékossal kellett játszanom, hanem a tajvanival, így kicsit azért könnyebb volt feldolgoznom a helyzetet" – mondta Póta.

„A japán légiósuk sokkal jobban játszik, mint azt gondoltuk, így valószínűleg akkor is kikaptunk volna, ha az első partit megnyerjük – kezdte értékelését Szily György, a Szekszárd vezetőedzője. – Be kell látni, hogy ezen a szinten egyfős csapat vagyunk. A BL mostani kiírása borzasztó erős, ettől függetlenül sokkal jobb eredményre számítottunk ma. El kell azon gondolkoznunk, hogy további erősítésekkel újra a BL-ben próbálunk szerencsét, vagy inkább az ETTU-kupára kellene fókuszálnunk, amit én már pedzegettem korábban. Nekünk egy szponzorunk van, neki kell kijelölnie az irányt."

A formalitásnak tűnő visszavágót február 9-én rendezik Németországban.

ASZTALITENISZ, NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Szekszárd AC–TTC Berlin Eastside (német) 0:3
Cseng I-csing–Póta Georgina 2:3 (9, 13, –5, –7, –10)
Polina Mihajlova–Macudaira Siho 0:3 (–8, –8, –7)
Madarász Dóra–Shan Xiaona 0:3 (–2, –1, –4)

MTI

Go to top