ekholm-pota-wt2018-sf

A Matilda Ekholm, Póta Georgina duó két nagyszerű győzelem után az elődöntőben 3:0-ra kikapott egy kínai párostól a magyarországi World Tour-verseny pénteki napján.

Póta Georginának egyéniben egy kínai parancsolt megálljt, párosban kettő. Ennek ismeretében nem érheti szemrehányás, de annál talán ő is többen reménykedett, mint amit nyújtani tudtak a párosok elődöntőjében. Csen Ko és Vang Man-jü más szinten játszott, a magyar, svéd kettősnek közben szinte semmi sem sikerült. Még az első játszmában egy poén előtt a játékvezető-asszisztens véletlenül fejbe dobta labdával a neki háttal álló Pótát, mintegy jelezvén, hogy ez tényleg nem a mieink napja...

A magyar játékos csendesebben, kevesebb érzelmet mutatva viselte a vesztes szerepét, Ekholm viszont egyre inkább felhúzta magát a hibáin és a magatehetetlenségen. Egy szó, mint száz, sima győzelemmel a kínaiak jutottak a döntőbe – ahogy a másik ágról is –, Póta személyében pedig az utolsó magyar is befejezte szereplését az idei budapesti World Touron.

Férfi párosban a kínai Fan Cseng-tung, Jü Ce-jang kettős ellenfele Vlagyimir Szamszonov és fehérorosz honfitársa, Pavel Platonov lesz a döntőben.

Egyéniben nagy meglepetés nem történt, bár a nőknél nem sok hiányzott hozzá. A Póta Georginát búcsúztató Szun Jing-sa ugyanis csak döntő szettben tudta legyőzni a portugál-kínai Yu Fut. A Pergel Szandrát simán legyőző Szőcs Bernadette hasonlóan sima vereséget szenvedett Vang Man-jűtől, míg a Madarász Dórát kiejtő Zhang Mo a párospartnerétől, Sofia Polcanovától kapott ki, aki az egyetlen európai születésű a legjobb nyolc között.

A férfiaknál a kazah Kiril Geraszimenko látványos meccset játszott az abszolút favorit Fan Csen-tunggal, sőt egy szettet is elcsent tőle. A Lakatos Tamást legyőző portugál Tiago Apolónia 4:0-ra kikapott a svéd Kristian Karlssontól.

SEAMASTER 2018 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
NŐI PÁROS
ELŐDÖNTŐ
Matilda Ekholm, Póta Georgina (svéd, magyar)–Csen Ko, Vang Man-jü (kínai) 0:3 (–6, –5, –2)

Go to top