dora-madarasz-wt2018

Egyesben csak Madarász Dóra jutott tovább selejtezőcsoportjából a magyarok közül a budapesti World Tour-viadalon. A Szekszárd játékosa viszont a főtáblára jutásért két újabb győzelmet aratott, így ott van a legjobb 32 között. Párosban a mieink közül Szita Márton jutott főtáblára a selejtezőből, de a szintén dán párral induló Majoros Bence is elkönyvelt egy nagy bravúrt, konkrétan világbajnokokat búcsúztattak.

Nagyváradi Mercédesz és Bálint Bernadett egymás melletti asztalokon játszott a továbbjutásért, de nem ők voltak az esélyesek. Nagyváradi legfeljebb egy szettet bukhatott volna Petrissa Solja ellen – aki volt 13. is a világranglistán –, ám a német az első kettő játszmát megnyerte, így emiatt ezután már nem kellett idegeskednie. Nagyváradinak ez sem szegte kedvét, a következő két szett megnyerésével egalizált. Ennél nagyobb bravúrra nem futotta erejéből, Solja 4:2-re diadalmaskodott.

„Megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból – mondta a Budaörs játékosa. – Nagyon rosszul kezdtem, 2:0-ra elhúzott, utána ráéreztem, nagyon jó labdamenetek voltak, 2:2 lett. A végén taktikát váltott, így lett 4:2. A végét sajnálom, de örülök, hogy egy jó meccset tudtunk játszani."

Bálint sokkal közelebb volt a csoportgyőzelemhez, miután 3:1-es szetthátrányból egyenlített a világranglistán jelenleg 57., de 2014-ben még 28. helyen álló Ng Wing Nam ellen. A döntő játszmában egy furcsa ponttal Bálint már 9:5-re vezetett, a hongkongi pedig addig értetlenkedett és reklamált szerinte szabálytalan labdaérintés miatt, míg kapott egy sárga lapot. A közjátékkal azonban sikerült kizökkentenie Bálintot, aki ezután már nem nyert pontot, így bosszúsan hagyhatta el a játékteret.

Madarász Dóra a keddi győzelme után első szerdai ellenfelét, a walesi Charlotte Careyt is legyőzte, így csoportgyőztesként továbbjutott. Mint később kiderült, egyedüli magyarként.

„Korábban már edzettünk is együtt, szerintem jól felkészült belőlem, igyekezett minél jobban kimozgatni. A szerváim nagyon jól működtek, sok pontot szereztem belőlük. A negatív oldalon az elrontott tenyeres induló ütéseimet említeném, amiket nem vártam magamtól, mivel inkább a tenyeres az erősségem" – értékelt Madarász Dóra.

Szudi Ádám a lengyel Jakub Dyjasszal játszott csoportdöntőt. Dyjas a 2016-os budapesti Eb-n egyesben bronz-, párosban ezüstérmet nyert, és most is nagyon ment neki a játék, 4:0-ra nyert.

„Ismerjük egymást, jobban rá tudott játszani a gyengéimre, mint én az övéire. Jobban szervált és fogadott, a poénok elején dőlt el ez a mérkőzés. Megpróbáltam mindent, de ez nem az a nap volt, amikor fogást találtam rajta" – mondta Szudi Ádám, akinek ezután már csak a párosra kell koncentrálnia.

Majoros Bence két órával az U21-es döntője előtt lépett asztalhoz  Darko Jorgic ellen. Nagyon küzdött, de hat játszmában a szlovén bizonyult jobbnak, így ő játszhatott késő délután a főtáblára jutásért.

Ecseki Nándornak a svéd Pär Gerell ellen kellett volna bravúrt bemutatnia, de csak két szoros játszmára futotta az erejéből, így ő is befejezte egyesben.

Az ifjúsági korú játékosaink, Juhász Patrik, András Csaba és Both Olivér tanulási céllal játszhattak a nyílt versenyben, és dicséretükre legyen mondva, egyszer sem kaptak ki 4:0-ra. Majdnem az összes meccsüket 4:1-re veszítették el, a képbe Both „rondított" bele, dupla idézőjellel, hiszen az utolsó találkozóját megnyerte, 0:3-ról fordítva a nigériai Ismaila Akindiya ellen!

„Az elején nem éreztem a fonák szerváját, olyan szinten meg volt vágva, háromszettes hátrányban viszont kicsit lenyugodtam, próbáltam minél jobban megpörgetni a szerváját, ami sikerült, utána pedig az én pörgetéseimnek a falsát már nem tudta fogadni – elemezte győzelmét Both Olivér. – Elsősorban az indítást szeretném megtanulni, ami még nem annyira megy. A felnőttek nagyon jól csinálják, míg én csak letenni tudom a labdát, és az is sokszor kicsúszik, szóval az indítást és a rövid letevést szeretném beépíteni a játékomba."

„A hosszabb labdamenetek már egész jól mentek, de a rövid letevéseknél és indulásoknál sok egyszerű hibát követtem el" – beszélt a hosszabb kihagyás után visszatérő Juhász Patrik ennek az utóhatásairól.

A csoportmeccsek után tehát a mieink közül csak Madarász játszhatott a főtáblára jutásért. Ehhez először a rutinos ukrán védőt, Tetjana Bilenkót kellett legyőznie, aki szűk két éve még a 38. helyen állt a világranglistán. Még most sem könnyű ellene, nagyon nem, de így is csak egy szettre volt jó!

„Nem akarom magamat fényezni, de Európa egyik legjobb európai születésű védőjét tudtam megverni, talán azt is mondhatom, hogy simán" – mondta Madarász, hogy aztán egy óra múlva már újra az asztalnál „fényezze" tovább az eredményeit.

Következett a 2014-es magyarországi (akkor Szombathelyen rendezett) World Tour-verseny győztese, Liu Jia. A bal kezes osztrák-kínai a fénykorában (2005-ben) 9. volt a világranglistán (jelenleg a 40.), és megnyerte az egyéni Európa-bajnokságot. Ma azonban ő sem tudott mit kezdeni Madarásszal, aki nemcsak játékban volt a topon, hanem pszichésen is – az összes általa megnyert szettben két ponttal volt jobb. 3:1, 3:0-s vezetésnél ugyan megtorpant picit, el is bukta az ötödik játszmát, a hatodikra azonban rendezte gondolatait, és az újabb remek győzelemmel elfoglalta helyét a 32-es főtáblán.

„Nagyon örülök, hogy nagyjából két óra alatt két ilyen skalpot tudtam szerezni. Korábban még Bilenkót sem vertem meg. Liu Jiát mindig szorongattam, de általában 4:2-re, 4:3-ra kikaptam tőle. Most a szerváimból jobban jöttem ki, ezzel kicsit elbizonytalanítottam, és agresszívabban tudtam kezdeményezni, ezt a taktikámat nem nagyon tudta hova tenni" – árulta el győzelme egyik „titkát" Madarász Dóra.

A nőknél rajta kívül Póta Georginának és Pergel Szandrának, a férfiaknál Lakatos Tamásnak szurkolhatunk a csütörtökön kezdődő főtáblás küzdelmek során.

REMEK MAGYAR-DÁN KOPRODUKCIÓ

Csen Csien-annak és Csüang Csi-jüannak nincs szerencséje a magyar érdekeltségű párosokkal a budapesti World Touron. A 2013-ban világbajnokságot nyerő tajvani duó tavaly a negyeddöntőben 3:0-ra kapott ki az Ecseki, Szudi kettőstől, idén pedig még a főtábláról is lemaradtak, mivel a selejtező első fordulójában beleakadtak Majoros Bencébe és Anders Lindbe. A fiatal magyar, dán páros 2:1-es szetthátrányból fordított ellenük.

majoros-lind

Majoros a maratoni hosszúságú napját egy sportági legenda, Vlagyimir Szamszonov ellen zárta, aki Pavel Platonov oldalán indult párosban. A fehérorosz duó a kvalifikáció első körében Lakatos Tamással és Nagy Krisztiánnal bánt el három szettben, míg Majorosék ellen csak egy szettet bukott, pedig a magyar, dán kettősnek labdája volt a döntő játszmához.

Szita Márton szintén dán párral, Tobias Rasmussennel próbált szerencsét, és ő még csütörtökön is érdekelt lesz. Ugyanis előbb egy belga, majd egy cseh kettőst búcsúztattak. Utóbbit úgy, hogy kétszettes előnyből 5:2-es hátrányban találták magukat a döntő szettben, de sikerült fordítaniuk.

A nőknél a Bálint, Nagyváradi párnak egy mérkőzés jutott, Ambrus Krisztina viszont a román Irina Ciobanuval túljutott az első akadályon, és úgy tűnt, a másodikat is veszik, de cseh ellenfeleik kétszettes hátrányból fordítottak.

SEAMASTER 2018 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
14. CSOPORT
Szudi Ádám–Jakub Dyjas (lengyel) 0:4 (–2, –7, –7, –5)
29. CSOPORT
Majoros Bence–Darko Jorgic (szlovén) 2:4 (–8, 5, 6, –4, 6, 9)
46. CSOPORT
Ecseki Nándor–Pär Gerell (svéd) 0:4 (–4, –9, –8, –1)
52. CSOPORT
Juhász Patrik–Pavel Platonov (fehérorosz) 1:4 (–5, 9, –9, –6, –3)
53. CSOPORT
András Csaba–Chen Shuainan (olasz) 1:4 (–8, –7, –8, 6, –6)
54. CSOPORT
Both Olivér–Ismaila Akindiya (nigériai) 4:3 (–7, –8, –8, 3, 9, 10, 8)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
11. CSOPORT
Bálint Bernadett–Ng Wing Nam (hongkongi) 3:4 (11, –3, –9, –7, 11, 6, –9)
17. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Petrissa Solja (német) 2:4 (–4, –7, 8, 4, –5, –7)
30. CSOPORT
Ambrus Krisztina–Tetjana Bilenko (ukrán) 2:4 (7, 8, –9, –9, –5, –3)
35. CSOPORT
Madarász Dóra–Charlotte Carey (walesi) 4:1 (10, 6, 7, –7, 6)

NŐI EGYES, BEJÁTSZÁS A FŐTÁBLÁRA JUTÁSÉRT
1. FORDULÓ
Madarász Dóra–Tetjana Bilenko (ukrán) (6, 5, –8, 5, 9)
2. FORDULÓ
Madarász Dóra–Liu Jia (osztrák) 4:2 (10, –6, 10, 12, –8, 9)

FÉRFI PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Majoros Bence, Anders Lind (magyar, dán)–Csen Csien-an, Csüang Csi-jüan (tajvani) 3:2 (–10, 9, –10, 10, 9)
Szita Márton, Tobias Rasmussen (magyar, dán)–Martin Allegro, Florent Lambiet (belga) 3:0 (9, 1, 9)
Lakatos Tamás, Nagy Krisztián–Pavel Platonov, Vlagyimir Szamszonov (fehérorosz) 0:3 (–8, –6, –11)
2. FORDULÓ
Majoros Bence, Anders Lind (magyar, dán)–Pavel Platonov, Vlagyimir Szamszonov (fehérorosz) 1:3 (–7, –9, 8, –10)
Szita Márton, Tobias Rasmussen (magyar, dán)–Pavel Sirucek, Tomás Tregler (cseh) 3:2 (5, 9, –2, –4, 7)

NŐI PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz–Katarina Strazar, Ana Tofant (szlovén) 2:3 (–8, 8, –11, 6, –4)
Ambrus Krisztina, Irina Ciobanu (magyar, román)–Natalia Bajor, Klaudia Kusinska (lengyel) 3:1 (9, 9, –7, 7)
2. FORDULÓ
Ambrus Krisztina, Irina Ciobanu (magyar, román)–Karin Adámková, Aneta Kucerová (cseh) 2:3 (7, 12, –8, –10, –7)

Go to top