ecseki-nandor-world-tour-2018

A selejtezős csoportmérkőzésekkel megkezdődtek a nyílt egyéni versenyszámok is a budapesti World Tour-versenyen.

Férfi egyesben 54, női egyesben 43 csoportban zajlanak a selejtezők, a csoportelsők játszhatnak majd a főtáblára jutásért. Az első nap sikereket és részsikereket is hozott magyar szemszögből.

Ecseki Nándor és Szudi Ádám megnyerte egyetlen keddi mérkőzését, minden esélyük megvan tehát a csoportgyőzelemre. A hölgyeknél Ambrus Krisztina, Bálint Bernadett és Madarász Dóra jár hasonló cipőben.

„Jó volt, hogy csak délután játszottam először, mert így délelőtt meg tudtam nézni, hogy hogyan játszanak az ellenfeleim" – mondta Madarász Dóra, aki aztán viszonylag könnyen, 4:1-re nyert Aneta Kucerová ellen. Ha feljut a főtáblára, akkor ott már a multi ball rendszerben kell játszania (a labdamenetek között szinte nincs is szünet, mert a bíróktól azonnal új labdát kapnak az elgurult helyett), amitől azonban nem tart. „Játszottam már multi ball rendszerben, de nem éreztem nagy különbség, még úgy sem, hogy az én játékom a tipikus női pingpongnál több energiát igényel."

Szita Márton 4:1-re legyőzte a szlovák-kínai Bai Hét, amivel a saját szavaival élve nemcsak játékban, hanem eredményben is túlteljesítette azt, amit várt magától, a horvát Andrej Gacina elleni siker már egy csodával ért volna fel, de azért ellene is elcsípett egy játszmát. Ez azért is nagy szó, mert nála már nem az asztalitenisz áll az első helyen.

„Az itthoni versenyeken szívesen elindulok, ha ráérek és van rá igény. Megállapodtam Aranyosi Péterrel, hogy edzhetek a válogatott kerettel, szívesen segítem a fiatalokat egy-egy edzőtáborban is, de a tanulmányaim miatt már nem tudok annyit edzeni, mint korábban. Nekem ez ma már egy nagyon komoly hobbi, és nem tervezem azt, hogy ha jön esetleg egy jobb eredmény, akkor visszajövök. Én ezt eldöntöttem, most a tanulmányok az elsők, imádok pingpongozni, de ez már csak kiegészítés” – számolt be az életében történt változásról Szita Márton, aki harmadéves a Corvinus egyetemen, nagyon érdekli a közgazdaságtudomány, jövőre szeretné elkezdeni a matematika szakot az ELTE-n, emellett pedig kínaiul is tanul. Ennek ismeretében tényleg nem csoda, ha nem jut már sok ideje a pingpongra.

Kosiba Dániel még egyértelműen a sportra koncentrál elsődlegesen, a spanyol Carlos Francót könnyedén meg is verte, de az új világranglistán nála több mint 300 hellyel előrébb található cseh Tomás Konecnyvel már nem bírt, pedig volt 2:2, 11:11 is.

„A válogatott keretnek továbbra sem vagyok a tagja, de a ranglistás pozícióimnak köszönhetően továbbra is indulhatok a World Tour-versenyeken, és indulni is fogok, már összeállítottuk a féléves versenynaptáramat” – nyilatkozta a Svédországban légióskodó Kosiba.

A részsikerek közé tartozik, hogy Both Olivér szettet tudott rabolni a jóval rutinosabb Mihai Bobocicától, hogy Nagy Krisztián 2:1-re vezetett a világranglista-43. Cédric Nuytinck ellen, de az is, hogy Hartbrich Leonie hat játszmára kényszerítette a luxemburgi Sarah De Nuttét, aki mögött Téglás Péter ült edzőként. Arról nem is beszélve, hogy Harasztovich Fanni csak 4:2-re kapott ki a négyszeres Európa-bajnok Daniela Monteiro-Dodeantól.

Paár Dávid, a Magyar Asztalitenisz-szövetség főtitkára a verseny első napján elmondta, hogy a hazai rekordnak számító 150 ezer dolláros pénzdíj mellett az új világranglista-számítási rendszer is Budapestre csábíthatta a világ legjobbjait. Az idei évtől ugyanis érdemes minél több rangos versenyen elindulniuk azoknak, akik sok ranglistapontot akarnak gyűjteni. Ennek is köszönhető, hogy a női világelső Csen Meng és a férfiaknál második, szintén kínai Fan Csen-tung is elindul a BOK-csarnokban zajló viadalon.

Téglás Péter egyetlen játékossal, Sarah De Nuttével érkezett a budapesti versenyre. A korábbi magyar szövetségi kapitány elmondta, hogy jól érzi magát Luxemburgban, ahol egy évvel ezelőtt kezdett dolgozni. Első szerződése másfél év múlva jár le, de ha a felek kölcsönösen elégedettek, akkor ez automatikusan meghosszabbodik egy évvel. A profizmusnak egy teljesen más arcával találkozott új munkahelyén, gyakorlatilag minden a rendelkezésére áll, de sok játékosával csak akkor tud edzeni, amikor ők ráérnek. A stresszt ugyanakkor egy éve csak hallomásból ismeri, és ez sokat jelent számára.

A BOK-csarnokban zajló verseny legfiatalabb indulója az olasz Jamila Laurenti, aki magyar édesanyja révén beszéli valamennyire a nyelvünket, de inkább angolul nyilatkozott.

„Az olaszországi versenyeken ismerjük egymást a játékosokkal, itt viszont új arcokkal találkozok, ezért jobban kell koncentrálni. Az olimpiai részvétel az álmom, utána pedig szeretnék világbajnok lenni. Tudom, hogy ez nehéz, de megpróbálom" – mondta mosolyogva az alig több mint 15 éves olasz lány.

SEAMASTER 2018 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
2. CSOPORT
Nagy Krisztián–Viktor Jefimov (ukrán) 1:4 (–6, –5, 5, –9, –6)
Nagy Krisztián–Cedric Nuytinck (belga) 2:4 (–10, 9, 4, –8, –6, –9)
14. CSOPORT
Szudi Ádám–Ashley Robinson (ír) 4:1 (6, 8, –8, 2, 7)
15. CSOPORT
Szita Márton–Bai He (szlovák) 4:1 (9, 6, 9, –9, 5)
Szita Márton–Andrej Gacina (horvát) 1:4 (–3, 9, –5, –8, –6)
16. CSOPORT
Kosiba Dániel–Carlos Franco (spanyol) 4:0 (12, 7, 1, 8)
Kosiba Dániel–Tomás Konecny (cseh) 2:4 (–7, –7, 7, 11, –11, –7)
29. CSOPORT
Majoros Bence–Mihael Tauber (izraeli) 4:3 (4, –8, 8, 8, –10, –7, 5)
43. CSOPORT
Kriston Dániel–Vitor Ishiy (brazil) 4:2 (–9, 6, 4, –5, 8, 4)
Kriston Dániel–Florent Lambiet (belga) 2:4 (11, –4, –9, –10, 6, –10)
44. CSOPORT
Molnár István–Ahmed Szaleh (egyiptomi) 3:4 (9, 4, –8, 8, –4, –8, –3)
Molnár István–Lubomír Jancarík (cseh) 0:4 (–9, –5, –8, –5)
46. CSOPORT
Ecseki Nándor–Valentin Nad Nemedi (szerb) 4:0 (9, 12, 9, 6)
52. CSOPORT
Juhász Patrik–Aliakszandr Hanyin (fehérorosz) 1:4 (9, –5, –4, –7, –8)
53. CSOPORT
András Csaba–Lin Jün-csü (tajvani) 1:4 (–6, 13, –6, –8, –10)
András Csaba–Andreas Levenko (osztrák) 1:4 (7, –9, –7, –9, –7)
54. CSOPORT
Both Olivér–Mihai Bobocica (olasz) 1:4 (–5, –6, 8, –2, –5)
Both Olivér–Thiago Monteiro (brazil) 1:4 (9, –9, –11, –10, –8)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
11. CSOPORT
Bálint Bernadett–Stefanie Christensen (dán) 4:2 (–7, 8, –6, 9, 7, 4)
13. CSOPORT
Hartbrich Leonie–Kim Vermaas (holland) 4:2 (–5, 11, 6, –7, 11, 9)
Hartbrich Leonie–Sarah De Nutte (luxemburgi) 2:4 (9, –7, –8, 6, –9, –8)
17. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Ida Jazbec (horvát) 2:4 (8, –8, 8, –9, –8, –9)
27. CSOPORT
Peterman-Varga Tímea–Alina Nikitcsanka (fehérorosz) 4:2 (–8, 5, –7, 4, 7, 5)
Peterman-Varga Tímea–Lin Je (szingapúri) 1:4 (10, –4, –9, –3, –3)
30. CSOPORT
Ambrus Krisztina–Jessica Yamada (brazil) 4:1 (6, –6, 3, 9, 10)
33. CSOPORT
Fehér Orsolya–Wan Yuan (német) 2:4 (–4, 6, 6, –6, –4, –4)
Fehér Orsolya–Giorgia Piccolin (olasz) 1:4 (–6, 9, –9, –4, –3)
34. CSOPORT
Imre Leila–Renata Strbíková (cseh) 1:4 (–8, –9, 9, –5, –8)
Imre Leila–Alex Galic (szlovén) 1:4 (–9, –7, –7, 6, –3)
35. CSOPORT
Madarász Dóra–Aneta Kucerová (cseh) 4:1 (–10, 11, 8, 8, 3)
36. CSOPORT
Harasztovich Fanni–Csang Csiang (kínai) 0:4 (–7, –5, –9, –5)
Harasztovich Fanni–Daniela Monteiro-Dodean (román) 2:4 (–9, –4, 8, –6, 3, –3)

Go to top