feher-orsolya-bp-2018

Fehér Orsolya és Majoros Bence nagyszerű játékkal elődöntőbe jutott az U21-esek versenyében a budapesti BOK-csarnokban zajló World Tour-verseny első napján.

Az U21-esek versenye mindkét nemnél a 32-es főtáblával kezdődött. A fiúknál és a lányoknál is csak egy magyar jutott túl az első fordulón, ők viszont aztán az elődöntőbe is bemasíroztak.

Harasztovich Fannira a hongkongi Soo Wai Yam Minnie várt, aki 3:0-s győzelemmel bizonyította, hogy miért ő vezeti az U21-es világranglistát.
Az angol Tin-Tin Ho a 2016-os budapesti Eb-n a frászt hozta Póta Georginára és az érte szorítókra, és azóta csak jobb játékos lett. Ezt most Imre Leila bánta, 3:0 lett oda. Nem nyert szettet Hartbrich Leonie sem, akit a belga Lisa Lung búcsúztatott.

A lányoknál Fehér Orsolya volt az egyetlen, aki nem ázsiai vagy ázsiai származású ellenféllel kezdett, Daria Trigolosz azonban korántsem jelentett könnyű akadályt. Az U21-es világranglista alapján a 23.-ként jegyzett fehérorosz számított az esélyesnek, de Fehér (142.) csak egy játszmát engedett neki!

Ezzel máris a nyolcaddöntőben találta magát, ahol a német színeket képviselő Wan Yuan ellen, még jobban játszott. Rendre ő volt a pontosabb a gyorsan pergő labdamenetekben, a végén már a kedve is elment a játéktól Wannak.

A fiúknál szintén egy magyar élte túl a nyitó kört, Majoros Bence 3:1-re múlta felül a német Nils Hohmeiert. Juhász Patrik nem nyert szettet az első kiemelt cseh Tomás Polansky ellen, míg András Csaba az orosz Gyenyisz Ivonyintól, Molnár István pedig a lengyel Marek Badowskitól kapott ki 3:1-re.

Majoros a nyolcaddöntőben a francia Irvin Bertrand-nal találkozott, akinek az első fordulóban nem kellett játszania ellenfele visszalépése miatt. Két szett kellett neki, hogy bemelegedjen, de szerencsére csak szépítenie sikerült, 3:1-re Majoros nyert, ezzel Fehérhez hasonlóan bejutott a legjobb nyolc közé.

„Az első meccsben az a nehéz, hogy akkor még meg kell szokni a termet. Nem is ment jól a játék, de sikerült három egyre nyernem. A második mérkőzésemnek az adta a különlegességét, hogy Irvin Bertrand-nal együtt edzünk Ochsenhausenben, ezért is szerettem volna nyerni" – értékelt Majoros a negyeddöntőbe jutás után.

Este folytatódott a mieink diadalmenete. Először Fehér lépett asztalhoz, ellenfele Tin-Tin Ho volt, aki szokásához híven agresszív pingponggal rukkolt elő. A magyar lány állta a sarat, úgy ment róla vissza a labda, mint a falról, és általában az angol rontott először. A lényeg, hogy Fehér Orsi ezen a meccsen sem vesztett szettet, így szerdán már a döntőért játszhat, mégpedig a hongkongi Mak Tze Winggel.

Csakúgy, mint Majoros Bence, aki az első kiemelt cseh Tomás Polanskyt intézte el a negyeddöntőben, szintén három játszmában! Ő az elődöntőben a francia Joe Seyfrieddel néz majd farkasszemet.

SEAMASTER 2018 ITTF WORLD TOUR, HUNGARIAN OPEN
U21 FÉRFI EGYES

1. FORDULÓ
Juhász Patrik–Tomás Polansky (cseh) 0:3 (–4, –7, –9)
Majoros Bence–Nils Hohmeier (német) 3:1 (10, 2, –8, 8)
András Csaba–Gyenyisz Ivonyin (orosz) 1:3 (–8, 6, –9, –2)
Molnár István–Marek Badowski (lengyel) 1:3 (–5, –14, 6, –8)
NYOLCADDÖNTŐ
Majoros Bence–Irvin Bertrand (francia) 3:1 (9, 5, –2, 8)
NEGYEDDÖNTŐ
Majoros Bence–Tomás Polansky (cseh) 3:0 (6, 7, 8)

U21 NŐI EGYES
1. FORDULÓ
Fehér Orsolya–Daria Trigolosz (fehérorosz) 3:1 (9, 4, –2, 9)
Harasztovich Fanni–Soo Wai Yam Minnie (hongkongi) 0:3 (–6, –7, –8)
Hartbrich Leonie–Lisa Lung (belga) 0:3 (–4, –4, –10)
Imre Leila–Tin-Tin Ho (angol) 0:3 (–5, –8, –7)
NYOLCADDÖNTŐ
Fehér Orsolya–Wang Yuan (német) 3:0 (5, 7, 2)
NEGYEDDÖNTŐ
Fehér Orsolya–Tin-Tin Ho (angol) 3:0 (8, 7, 11)

Go to top