markham

Póta Georgina részt vehet az idei világkupán is, amelyet október 27-29-én a kanadai Markhamben rendeznek meg.

A nemzetközi szövetség csütörtökön hozta nyilvánosságra azok nevét, akik indulhatnak a világkupán. A kontinentális kupák bajnokai és az utánuk következő legjobbak vehetnek részt a kanadai eseményen, valamint egy szabadkártyás játékos (Elizabeta Samara) és egy hazai pingpongos (Zhang Mo).

Húsz fő alkotja a mezőnyt, a világbajnok Ting Ning visszalépése után honfitársa, Csu Jü-ling lett az első kiemelt. A másik kínai induló Liu Si-ven lesz, aki eddig négyszer indult a világkupán, és mind a négyszer megnyerte. Ötödik elsőségével történelmet írna.

Póta Georgina 2014-ben elő-, tavalyelőtt és tavaly pedig nyolcaddöntős volt a vk-n.

A torna csoportmérkőzésekkel kezdődik, majd következik az egyenes kieséses szakasz. A csoportok sorsolását október 26-án, a helyszínen tartják.

A pénzdíj 150 ezer dollár, ebből a győztes 45 ezret kap.

A 2017-ES NŐI VILÁGKUPA RÉSZTVEVŐI
Liu Si-ven (Kína), Dina Mesref (Egyiptom), Csu Jü-ling (Kína), Lily Zhang (Egyesült Államok), Paulina Vega (Chile), Jian Fang Lay (Ausztrália), Li Jie (Hollandia), Isikava Kaszumi (Japán), Hirano Miu (Japán), Sabine Winter (Németország), Matilda Ekholm (Svédország), Liu Jia (Ausztria), PÓTA GEORGINA (Magyarország), Csen Szu-jü (Tajvan), Szuh Hjo Von (Dél-Korea), Doo Hoi Kem (Hongkong), Cseng I-Csing (Tajvan), Lee Ho Ching (Hongkong), Zhang Mo (Kanada), Elizabeta Samara (Románia)

Go to top