pergel-szandra-csapat-eb-2017

Női együttesünk a portugálokat és az osztrákokat felülmúlva ötödikként végzett a luxemburgi csapat Európa-bajnokságon, míg férfiválogatottunk a 20. helyen zárta a kontinenstornát.

A női válogatott összekapta magát az oroszoktól elszenvedett fájó negyeddöntős vereség után. A két kínaival felálló portugálok kezdtek jobban, Shao Jieni döntő szett 11:9-re megverte Madarász Dórát. Következett a héten kisebb betegséggel bajlódó Póta Georgina, akire az a Yu Fu várt, akitől a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben kikapott. Sikerült a visszavágás, még ha nem ment könnyen, négy sima játszma után a döntő felvonást 16:14-re nyerte meg Póta. Pergel Szandra 3:1-re nyert Leila Oliveira ellen, majd Póta zárta le a párharcot a Shao elleni 3:0-s sikerével.

Szombat este így a Bátorfi Zoltán által irányított társaság az osztrákokkal játszhatott az ötödik helyért. Póta és Pergel helyett ezúttal Nagyváradi Mercédesz és Ambrus Krisztina kapott lehetőséget, amivel éltek is. Ambrus két, Nagyváradi egy győzelmet aratott a Liu Jiát pihentető „sógorok” ellen, így sikerült megszerezni az ötödik helyet – amelyen egyébként kiemelték a mieinket.

Férficsapatunk a másodosztály harmadik helyéért, azaz összesítésben a 19. helyért küzdött meg a belgákkal, akiktől a csoportmeccsek során 3:2-re kikapott. Ezúttal is ők örülhettek, 3:1 lett oda. A győzelmünket Szudi Ádám szerezte, de könnyen alakulhatott volna sokkal szorosabban is a párharc, mivel Majoros Bence mindkét találkozóját 3:2-re bukta el.

NÉMET ÉS ROMÁN ARANYÉREM

A férfiaknál a németek 2013 után lettek újra Európa-bajnokok, a döntőben 3:0-ra legyőzve a 2014-es első portugálokat. Az első meccsen Timo Boll 7:10-ről fordított a döntő szettben Marcos Freitas ellen, ezután már nem volt esélyük a portugáloknak.

A nőknél a románok diadalmaskodtak, akik 2005 óta vártak az újabb csapat Eb-aranyra. A legutóbbi három kiírást megnyerő németeket verték meg a fináléban 3:2-re. A címvédőnél sérülés miatt nem állt rendelkezésre Petrissa Solja, míg Sabine Winter vakbélműtét után lábadozik, Kristin Silbereisen pedig várandós. A 20 éves Nina Mittelham volt így a harmadik ember, akit Szőcs Bernadett viszonylag könnyen legyőzött, a két honosított kínaival, Han Yinggel és Shan Xiaonával viszont meggyűlt a románok baja, ám végül ők örülhettek.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, LUXEMBURG
NŐK
AZ 5–8. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 3:1
Madarász Dóra–Shao 2:3 (–9, 9, 6, –9, –9)
Póta Georgina–Yu 3:2 (–4, 3, –6, 6, 14)
Pergel Szandra–Oliveira 3:1 (2, 7, –9, 9)
Póta–Shao 3:0 (9, 8, 8)

AZ 5. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 3:2
Nagyváradi Mercédesz–Mischek 1:3 (6, –8, –6, –5)
Ambrus Krisztina–A. Solja 3:0 (8, 6, 4)
Madarász–Polcanova 2:3 (–12, 5, –9, 8, –9)
Nagyváradi–A. Solja 3:1 (–3, 9, 14, 6)
Ambrus–Mischek 3:1 (7, –9, 6, 8)

DÖNTŐ
ROMÁNIA–NÉMETORSZÁG 3:2
Samara–Han 3:2 (–9, 10, –9, 8, 7)
Monteiro Dodean–Shan 0:3 (–6, –6, –7)
Szőcs–Mittelham 3:1 (5, 5, –6, 6)
Samara–Shan 1:3 (–8, –9, 15, –3)
Monteiro Dodean–Han 3:1 (4, 8, –4, 10)

FÉRFIAK
A 19. HELYÉRT
BELGIUM–MAGYARORSZÁG 3:1
Lambiet–Ecseki Nándor 3:0 (10, 5, 10)
Allegro–Majoros 3:2 (–6, 10, 13, –8, 8)
Devos–Szudi 2:3 (10, –9, –11, 9, –6)
Lambiet–Majoros 3:2 (9, –6, 6, –9, 10)

DÖNTŐ
NÉMETORSZÁG–PORUGÁLIA 3:0
Boll–Freitas 3:2 (–9, 7, –13, 5, 10)
Ovtcharov–Apolonia 3:0 (6, 7, 9)
Franziska–Monteiro 3:1 (–10, 6, 9, 5)

Go to top