sasao-asuka

Ilyen sem történt még a World Tour 1996 óta íródó történetében. Az idei bulgáriai versenyen, Panagyuristében női egyesben már az első forduló után biztos volt, hogy japán játékos nyeri a döntőt.

Már az sem volt mindennapi, hogy a női egyes 32-es főtábláján 16 japán szerepelt. Mindegyikük külföldi ellenféllel kezdett, így az elvi lehetősége megvolt annak, hogy a nyolcaddöntőbe csak japán játékos jusson be. Ebből aztán csütörtök estére valóság lett. Sajnos.

Sajnos, mert a felkelő nap országából érkező hölgyek-lányok egyik áldozata Póta Georgina volt, aki a világranglista 107. helyén található Szaszao Aszukával találkozott. Nem úgy indult a mérkőzés, hogy baj lehet, Gina megnyerte az első két szettet, a 17 éves japán azonban egyenlített. Az ötödik játszma 11:4 lett ide, ám Szaszao fordított, és a hétszettes csata végén ő örülhetett.

Volt azért minek örülnünk, mégpedig a párosoknak köszönhetően. A férfiaknál Ecseki Nándor és Szudi Ádám a főtáblán kezdett, a cseh Konecny, Polansky kettős legyőzésével. A negyeddöntőben a belga Devos, Nuytinck pár vár rájuk.

A nőknél a második kiemelt Ekholm, Póta egységnek nem okozott gondot a Puerto Ricóból érkező két Díaz, Pergel Szandra viszont bravúrgyőzelmet aratott ideiglenes párja, a lengyel Kinga Stefanska oldalán. A hatodik kiemelt Balázová, Matelová kettőst búcsúztatták döntő játszmában. Biztos lesz magyar érmes, ugyanis Pergelék és Pótáék a negyeddöntőben egymás ellen játszanak majd.

SEAMASTER 2017 ITTF WORLD TOUR, ASAREL BULGARIA OPEN
FÉRFI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Ecseki, Szudi–Konecny, Polansky (cseh) 3:1 (8, 12, –4, 7)

NŐI EGYES
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Póta–Szaszao (japán) 3:4 (5, 9, –5, –7, 4, –10, –5)

NŐI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Pergel, Stefanska (magyar, lengyel)–Balázová, Matelová (szlovák, cseh) 3:2 (9, –8, 9, –3, 7)
Ekholm, Póta (svéd, magyar)–A. Díaz, M. Díaz (Puerto Ricó-i) 3:0 (7, 6, 4)

Go to top