pota-gina-t2

No, nem kell megijedni, a legjobb magyar női asztaliteniszező továbbra is ugyanaz a mosolygós személyiség, mint akit megismertünk, de bevallása szerint a T2 Asia-Pacific sorozat bizony hatással van a viselkedésére az asztalnál.

Lejátszották a show-elemekkel színesített ázsiai versenysorozat második körének mérkőzéseit. Póta Georgina csapata, a Team Rossi (azaz Jörg Rosskopf csapata) az első napon Csiang Csia-liang együttesével csapott össze. Ginára a kínai szupertehetség, Szun Jing-sa várt, aki mindössze 17 éves, ám az utóbbi hetekben megnyerte a japán World Tour-versenyt, és a szintén kiemelt kategóriás China Openen is döntőt játszott.

„Nyertem egy szettet, aminek örülök, mert előzetesen úgy gondoltam, hogy pontokat is alig lesz esélyem nyerni ellene – nyilatkozta később Gina a 4:1-es veresége után, majd válaszolt arra a felvetésre, miszerint a T2 mérkőzésein igazi harcosnak tűnik kívülről, óriási küzdőszellemmel. – Ez érdekes, mert más versenyeken, például a Wour Tour-sorozatban nem ilyen vagyok. Itt azonban hatan vagyunk egy csapatban, három fiú és három lány, mindenki ott ül a kispadon, tapsolnak nekem, és biztatnak, hogy »gyerünk, Gina!«. Valahogy jobban beleélem magam a meccsbe, jobban harcolok vagy legalábbis jobban kimutatom ezt, mert persze mindig küzdeni szoktam, de általában túl »kedves« vagyok. Itt azonban más a helyzet.”

Ez a küzdőszellem Hajata Hina ellen is hozott neki egy játszmát (a Team Maze japán játékosa 3:1-re győzött), a Team Persson elleni utolsó meccsükön pedig 3:2-re megverte a thaiföldi Suthasini Sawettabutot.

Gina a hölgyek rangsorában a hetedik helyen áll jelenleg (a 12-ből), csapata viszont a negyedik, azaz az utolsó. A harmadik körben, augusztus 1–5. között lehet javítaniuk.

Go to top