lakatos-tamas-dusseldorf

Lakatos Tamás 4:2-re legyőzte a német Bastian Stegert, ezzel férfi egyesben bejutott a legjobb 32 közé a Düsseldorfban zajló világbajnokságon.

Aranyosi Péter, a férfiválogatott szövetségi kapitánya a vb előtt azt várta a Szudi, Ecseki, Nagy, Lakatos négyestől, hogy jusson fel a főtáblára, és ott legalább az egyik tagja nyerjen még egy mérkőzést. Ha ezt vesszük, a magyar férfiak túlteljesítették a várakozásokat, hiszen Lakatos Tamás csütörtökön már a második kört vette sikerrel a főtáblán.

A világranglista 25. helyén álló Bastian Steger ellen nem ő számított esélyesnek, ezzel azonban nem foglalkozott, és kétszettes előnybe került. A német – akitől Lakatos a 2013-as vb-n simán kikapott – innen még egyenlített, ám a következő két játszma ismét a magyar fiúé lett. A legjobb 32 között a szlovák Lubomír Pistejjel (156.) találkozik mint utolsó talpon maradt magyar.

A többi versenyszámban ugyanis befejezték szereplésüket a mieink. Pergel Szandra három fronton érdekelt volt csütörtökön, de előbb vegyes párosban (Nagy Krisztiánnal), majd női párosban (Madarász Dórával), végül egyesben is vereséget szenvedett, szettet sem nyerve. Ezzel együtt minden dicséretet megérdemel düsseldorfi teljesítményéért.

VILÁGBAJNOKSÁG, DÜSSELDORF
FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Lakatos Tamás–Bastian Steger (német) 4:2 (8, 12, –8, –8, 6, 9)

NŐI EGYES
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Pergel Szandra–Kim Szong I (észak-koreai) 0:4 (–5, –1, –4, –8)

NŐI PÁROS
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Csen Meng, Csu Jü-ling (kínai) 0:4 (–5, –5, –7, –4)

VEGYES PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Nagy Krisztián, Pergel Szandra–Li Szang Szu, Jang Ha Eun (dél-koreai) 0:4 (–2, –8, –4, –5)

Go to top