Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) elnöksége vasárnap Riva del Gardában, az utánpótlás Eb olaszországi helyszínén kihirdette annak a szavazásnak a végeredményét, amely a következő Európa-bajnokságok rendezőiről volt hivatott dönteni. Jövőre Jekatyerinburg, 2016-ban pedig Budapest lesz a házigazda!

Az ETTU vezérkara a három kandidáló (a spanyolországi Almeria, az oroszországi Jekatyerinburg és Budapest) közül utóbbi kettő pályázatát kiemelkedőnek ítélte, s úgy határozott: e két város adjon otthont a következő két kontinenstornának 2015-ben , illetve 2016-ban. Az ETTU vezetői közölték, egyik pályázót sem szeretnék elveszíteni, ezért az eredetileg a jövő évi eseményre aspiráló nemzeti szövetségek helyszínen lévő vezetőit arra kérték, egyezzenek meg egymással az időpontokat illetően. A két esemény között különbség, hogy míg a jövő évi Eb programjában egyéni és csapatversenyek is szerepelnek, a két esztendő múlva esedékes eseményen csak egyéni számok lesznek.

A magyar és az orosz sportági szövetség irányítóinak tárgyalása nem vezetett eredményre, ezért az ETTU ismét saját hatáskörbe vonta a döntés jogát, majd hosszas tanácskozást követően meghozta határozatát. Ennek értelmében 2015-ben Jekatyerinburg rendezheti az összevont Európa-bajnokságot, míg Budapest 2016-ban lehet házigazdája az egyéni számokat (egyesek, egynemű párosok és vegyes páros) magába foglaló kontinenstornának.

Pósfai Gábor, a Magyar Asztalitenisz Szövetség Riva del Gardában tartózkodó szakmai alelnöke elmondta: az ETTU vezetői úgy tájékoztatták, a létező legkisebb különbség döntött 2015-re az oroszok javára. Ugyanakkor megismételték korábbi nyilatkozatukat, miszerint a magyar pályázat rendkívül magas színvonalú volt. Hozzátették: biztosak benne, hogy Budapest nagyszerű vendéglátója lesz a sportág 2016-os Európa-bajnokságának.

Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke így kommentálta az olaszországi döntést: „Rendkívüli megtiszteltetésnek tekintjük, hogy több mint három évtized után ismét világversenynek adhatunk otthont. Biztos vagyok benne, hogy az Eb-rendezés új lendületet ad a magyar asztaliteniszsportnak, új fejlődési pályára állítja a sportágat. A szponzori háttér és a kormányzat elvi támogatása természetesen a 2016-os évre is érvényes. Noha eredetileg 2015-re pályáztunk, az ETTU döntése miatt a legkevésbé sem vagyunk csalódottak. Ráadásul jövőre a nemzetközi szövetség World Tour-sorozatába tartozó verseny házigazdái leszünk, a sportág kedvelői tehát a következő évben sem maradnak rangos asztalitenisz-esemény nélkül.”

A kontinensversenyt a tervek szerint a jelenleg felújítás alatt álló, s az ősszel átadandó, 3000 néző befogadására alkalmas, Tüskecsarnokban rendezik 2016 szeptemberében, októberében. A létesítményben 16 versenyasztal felállítására lesz lehetőség.

Budapest eddig kétszer volt vendéglátója az asztalitenisz Eb-nek: 1958-ban és 1982-ben. A 32 évvel ezelőtti eseményt az azóta leégett Budapest Sportcsarnokban tartották, nem sokkal az aréna átadása után. Azon a viadalon a magyar férfi- és női csapat egyaránt aranyérmes lett.

Go to top