kszl-szervezobizottsagi-ules

Csütörtökön újra Budapesten tartották a Klubcsapatok Szuperligája szervezőbizottsági ülését, amelyen több témát is érintettek az egybegyűltek.

A Klubcsapatok Szuperligájának szervezőbizottsága nagyjából negyedévente tart ülést, az utóbbi időben viszonylag gyakran kerül sor rá hazánkban. A tavalyi Eb idején Budapesten rendezték meg, aztán volt egy megbeszélés Ausztriában, ezen a héten pedig ismét Budapesten gyűltek össze az illetékesek.

Az Európai Asztalitenisz-szövetség által is elismert Klubcsapatok Szuperligájában magyar, osztrák, cseh, szlovák, szlovén és horvát csapatok mérkőznek meg egymással. A mostani ülésen a magyar, az osztrák, a cseh és a szlovák szövetség képviselői jelentek meg.

A napirendi pontok között szerepeltek az aktualitások, valamint szóba kerültek a következő idénnyel kapcsolatos kérdések is.
Elsőként a celldömölki férficsapat ügyét tárgyalták meg a felek. A vasi csapat az elődöntő első mérkőzésén 6:4-re nyert hazai pályán a varasdiak ellen, a visszavágóra azonban nem jutott el, mivel a horvátországi határon rekedt. A szervezőbizottsági ülésen megállapították, hogy a szabályok szerint a horvát csapat javára kellett jóváírni az eredményt.

A Celldömölknek így maradt a bronzpárharc, amelynek első mérkőzését 6:0-ra megnyerte az U21-es cseh válogatott vendégeként.

A hölgyeknél a Budaörs még egyik mérkőzést sem játszotta le a harmadik helyért, míg a Szekszárd 6:2-re kikapott otthon a Linztől a finálé első felvonásán.

Go to top