nezok-wt

Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre közelebbről, jobb körülmények között élvezhetik a nézők a magyarországi world tour-verseny utolsó napjait is.

A budapesti world tour-versenynek idén januárban már nem a Tüskecsarnok, hanem a BOK-csarnok (a korábbi SYMA-csarnok) adott otthont. Az is változást jelentett a korábbi évekhez képest, hogy 2017-től 22 asztalon kell megrendezni a wt-viadalok selejtezőit, az első két nap után viszont már csak négy, majd kettő, végül egy asztalon zajlanak a mérkőzések. A végküzdelmek idejére a szervezők széksorokat helyeztek az egyetlen megmaradt asztal köré – amelyet a televíziós közvetítés miatt a lelátóktól távolabbi oldalon kellett felállítani –, azonban 2018-ban már üdvözítőbb megoldással szolgálhatják ki a nézőket.

„A BOK-csarnok nagyon jó csarnok, ebből a szempontból azonban van egy probléma vele, mégpedig az, hogy nem tudják benne egy éjszaka alatt felépíteni a kellő mennyiségű mobillelátót – mondta dr. Stocker Miklós MOATSZ-főtitkár a Trend FM Forgó című műsorában. – Ez a négy asztal nagyon kezelhető lett volna, ha körbe tudjuk építeni mobillelátókkal, viszont a technikusok azt mondták, hogy ennek nagyjából két nap az ideje, ha nagyon megsürgetik, akkor másfél. Mi pedig mondtuk, hogy az baj, hogy este tizenegykor lemennek a játékosok, reggel kilenckor viszont már újra mérkőzés van, ezt tehát így nem lehetett bevállalni. Jövőre már más formátumban szeretnénk megrendezni ezt a versenyt. A főteremben végig csak négy asztal lenne felállítva, körbeépítve lelátókkal – ez lenne az ideális –, és a kisebb méretű B-teremben kellene a többi asztalnak helyt adni, ahol csak az első két napon rendeznének mérkőzéseket."

Nem csak a Magyar Asztalitenisz-szövetség, de az ITTF is komolyan veszi a nézőket. Olyan rendszert vezet be a nemzetközi szövetség, amely például kötelezi a benevezett játékosokat a részvételre. (A januári magyar World Touron például Ovtcharov és Petr Korbel is távol maradt.) Erről hamarosan újabb cikkben számolunk be.

Go to top