ittf-saive

Jean-Michel Saive, a sportág belga legendája is pályázik a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) elnöki posztjára.

Jean-Michel Saive-et aligha kell bárkinek is bemutatni az asztalitenisz világában járatos emberek körében. Minden idők legjobb belga játékosa 1984-ben serdülő Európa-bajnoki címmel tette le névjegyét, majd a felnőttek között is igen eredményes és hosszú pályát futott be. Az 1993-as világbajnokságon ezüstérmet szerzett egyéniben, hogy aztán a következő évben megnyerje az Európa-bajnokságot. Összesen 515 napon át vezette a világranglistát, és sorozatban hét olimpián vett részt.

Az aktív játéktól 2015 végén vonult vissza, jelenleg az Európai Olimpiai Bizottságban ő a Sportolói Bizottság elnöke. Most még nagyobb fába vágná a fejszéjét, pályázik az ITTF elnöki pozíciójára. Ezt január 19-én jelentette be egy Belgiumban tartott sajtótájékoztatón.

A 47 éves Saive egy 11 pontból álló programmal igyekszik meggyőzni a döntéshozókat. Íme.

1. Az asztalitenisz az első, az ITTF az első

Az asztalitenisz az első, az ITTF az első, ez a mottóm. Az ITTF eltökélten igyekszik az asztaliteniszt a világ vezető sportjai közé emelni, önmagát pedig a világ egyik vezető szövetségé fejleszteni. A tökéletesség légkörét kell megteremtenünk az ITTF minden tevékenysége körül.

2. Konzultáció és kommunikáció

Minden lényeges döntést széles körű konzultáció előzzön meg a nemzeti szövetségek és az összes érintett bevonásával, beleértve a világbajnokságokat érintő fontosabb döntéseket is. Különös tekintettel javítani kell a kétirányú kommunikációt a kontinentális szövetségek, a nemzeti szövetségek, az igazgatótanács és minden olyan csoport között, amely a sportágunk fejlődéséért dolgozik.

3. Egy sportág, amely mindenkié

Pályázásom középpontjában egy vágyam áll, amely nagyon fontos számomra: nagyobb figyelmet szeretnék irányítani a sportágunk bázisára, arra a több százmillió játékosra, aki imádja az asztaliteniszt. Az ITTF-nek mindenkit képviselnie kell, nem csak az elitet. A veterán-világbajnokságot és a veterán-versenysorozatot szintén szeretném bevonni az ITTF égisze alá.

4. ITTF-példaképek

A kontinentális szövetségek véleményét kikérve sportolópéldaképeket nevezünk ki – minden földrészről egy-egy férfi és nőt –, akik népszerűsítik a sportágunkat.

5. Szorosabb kapcsolat a NOB-bal és az olimpiai mozgalommal

Az ITTF-nek lehetősége van együttműködni, és szorosabban is kell együttműködnie a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Az egyik fő célom, hogy több számot rendezzenek és több érmet osszanak ki sportágunkban az olimpiákon.

6. Fejlesztés és oktatás

Az ITTF-é az egyik legjobb fejlesztési program a sport világában. Az ITTF emberei és az önkéntesek napi szinten elképesztő munkát végeznek – korlátolt anyagi lehetőséggel és forrással – a sportágunk fejlődéséért. Szeretném megduplázni az erre fordítandó keretet és biztosítani a szükséges emberi erőforrást, hogy a világ minden pontján megvesse lábát a sportágunk.

7. A felszerelések és a labdák minőségének helyzete

A játékosok minden szinten, de különösen az alacsonyabb szinten lévők panaszkodnak a gyenge minőségű pingponglabdákra. Személyesen teszek látogatást a gyártópartnereinknél.

8. Állandóság

Szeretném rávenni az ITTF döntéshozóit minden szinten, hogy egy ideig ne változtassanak meg több szabályt az asztaliteniszben. Ehelyett szívesen látunk minden olyan, nem hivatalos versenyen elvégzett kísérletet és tesztet, amelyek segítenek a változtatások hatásainak kiértékelésében. Most állandóságra van szükségünk.

9. Marketing és a sportágunk bemutatása

Az ITTF felfrissíti a marketingstratégiáját. Célunknak kell lennie, hogy új szponzorokat, hirdetőket vonjunk be a világ különböző tájairól, és biztosítani kell nekik a befektetésük magas szintű megtérülését a termékeik promóciója és láthatósága terén. „Divatosabbá" kell tennünk az asztaliteniszt.

10. Jó vezetés

Nálam a jó vezetés és a jó irányítás az első számú prioritás. Biztosítjuk, hogy az ITTF megfeleljen a jó menedzsment minden kritériumának, és kövesse a helyes vezetés alapelveit.

11. Vezetői képesség és csapatszellem

Az asztalitenisz egyik különlegessége, hogy egyszerre egyéni és csapatsport. Számomra nemcsak egyéni sportolóként volt megtiszteltetés versenyezni, hanem elkötelezett csapatemberként is. Szeretném az ITTF-et csapatemberként irányítani.

EDDIG HÁRMAN JELENTETTÉK BE INDULÁSUKAT

Saive-en kívül eddig két személy jelentette be kandidálási szándékát az elnöki posztra: a szövetség jelenlegi elnöke, a német Thomas Weikert, valamint a katari Halil al-Mohannadi, az ITTF elnökhelyettese.

A nemzeti szövetségek 2017. április 30-ig jelölhetnek személyeket az elnöki posztra. A nemzetközi szövetség első emberét 2017. május 31-én választják meg Düsseldorfban.

Go to top