balint-bernadett-nagyvaradi-mercedesz

A Póta Georgina, Matilda Ekholm és a Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz duó a legjobb nyolc közé jutott a budapesti BOK Csarnokban zajló world tour-versenyen. Madarász Dóra és Pergel Szandra balszerencsés körülmények között búcsúzott, férfi párosban viszont Ecseki Nándor és Szudi Ádám szintén készülhet a negyeddöntőre.

Csütörtök délelőtt egyszerre kezdett a három magyar érdekeltségű női páros. A Póta Georgina és Matilda Ekholm mögött ülő Téglás Péternek kellett a legkevésbé izgulnia, a második kiemelt magyar, svéd kettős ugyanis nagyobb nehézségek nélkül jutott túl a lengyel Natalia Bajoron és a fehérorosz Darja Trigoloszon.

„Összességében sima meccs volt – értékelt Póta Georgina. – Az első szett 11:9 lett, de vezettünk 10:6-ra is, ott egy kicsit én nem figyeltem. Elvesztettem a koncentrációmat, ami sokszor megesik, ezen javítani kell."

A számunkra érdekes másik két asztalon már jóval kiélezettebb küzdelem zajlott. Az Eb-bronzérmes Madarász Dóra, Pergel Szandra duó két szettet is 12:10-re bukott el (az elsőt 10:6-os vezetésről) tajvani ellenfelével szemben, de mindkétszer egyenlíteni tudott. A döntő játszmában aztán 4:2-es előnyből 10:5-ös hátrányban találta magát, és innen már nem volt visszaút. A két Lin kezét mindenesetre olyan erősen fogta Fortuna, hogy talán még most is zsibbad nekik.

„Nem gyakori, hogy valaki hat szerencsés poént csinál a döntő szettben, egy ilyen játszmát nehéz megnyerni. Az első szettet 10:6-ról veszítettük el, szerintem ez a mi meccsünk volt, nem nagyon értem... Ilyet még nem láttam, már ők is röhögtek a döntő szettben, hogy csak neccet és csuszát ütöttek" – számolt be megpróbáltatásaikról Pergel Szandra.

Szerencsésebb kimenetelű volt Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz nyolcaddöntője. Ők is elveszítették az első és a harmadik szettet, de szintén kiharcolták az ötödiket, többek között egy 13:11-es játszmával. A döntő felvonás sem volt simább, de nem bántuk, mert a 11:9-es eredmény után a két magyart ünnepelhette a közönség.

„Nagyon örülünk, a nyolc közé még sosem jutottunk be így együtt – mondta Nagyváradi Mercédesz. – Bátorfi Zoltán végig biztatott minket, ami sokat számított. A két elvesztett szett is lehetett volna a miénk, de a lényeg, hogy nyertünk."

Pótára és Ekholmra a román Irina Ciobanu, Camelia Iacob kettős vár, míg Bálinték a Pergeléket búcsúztató két tajvanin állhatnak nemes bosszút.

Férfi párosban is lesz kikért szorítanunk a pénteki negyeddöntőben, ugyanis az egyetlen magyar egység, Ecseki Nándor és Szudi Ádám sikerrel vette a nyolcaddöntőt. A selejtezőből érkezők közül egy szingapúri kettőst sodort Ecsekiék útjába a sors(olás), és hogy az ázsiaiak is verhetők, azt fiaink bebizonyították. A döntő szett már nem is volt szoros. A negyeddöntőben jöhet két újabb ázsiai, a tajvani Csen Csien-an és Csüang Csi-jüan.

„Természetesen hallottuk a szurkolók buzdítását, mindig jó érzés ilyen közönség előtt játszani, a hazai Európa-bajnokságon is tapasztaltuk ezt" – beszélt a segítő körülményről Szudi Ádám.

„A döntő szett elején éreztem, hogy ha ott el tudunk húzni, akkor a mi kezünkben van a mérkőzés – vette át a szót Ecseki Nándor. – A negyeddöntőben csúcsteljesítményre lesz szükségünk, ugyanis a 2013-as páros világbajnokok várnak ránk."

SEAMASTER 2017 ITTF WORLD TOUR HUNGARIAN OPEN
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
Póta Georgina, Matilda, Ekholm (magyar, svéd)–Natalia Bajor, Darja Trigolosz (lengyel, fehérorosz) 3:0 (9, 8, 4)
Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz–Jekatyerina Guszeva, Julija Prohorova (orosz) 3:2 (–10, 8, –7, 11, 9)
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Lin Csia-hszüan, Lin Po-hszüan (tajvani) 2:3 (–10, 3, –10, 7, –7)

FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Zhe Yu Clarence Chew, Gao Ning (szingapúri) 3:2 (–9, 3, 4, –10, 4)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
14:00 Pergel Szandra–Csen Hszing-tung (kínai)
16:00 Madarász Dóra–Britt Eerland (holland)
20:30 Póta Georgina–Renata Strbíková (cseh)

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
21:30 Pattantyús Ádám–Tomás Konecny (cseh)

 

A MAGYAROK PÉNTEKI MÉRKŐZÉSEI
NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
10:00 Póta Georgina, Matilda Ekholm (svéd)–Galia Dvorak, Maria Xiao (spanyol)
10:00 Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz–Lin Csia-hszüan, Lin Po-hszüan (tajvani)

FÉRFI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
10:50 Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Csen Csien-an és Csüang Csi-jüan (tajvani)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
20:00 Póta Georgina–Li Fen (svéd)

Go to top