nagyvaradi-mercedes

Molnár István az U21-esek negyeddöntőjében kikapott a budapesti world tour-verseny második napján, amelyen Ecseki Nándor vereségével eldőlt, hogy férfi egyesben egy magyar (Pattantyús Ádám) lesz a főtáblán. A nőknél Pergel Szandra és Nagyváradi Mercédesz megnyerte selejtezőcsoportját, így játszhat a főtáblára jutásért.

A férfi U21-esek negyeddöntőjében nem Molnár István volt a favorit (265 hellyel előzi meg őt a belga Martin Allegro a világranglistán), de kedden többször borította a papírformát, és a világranglista-98. Quentin Robinot ellen is nyert két szettet. Allegro ellen nehezen lendült bele, a rossz szervafogadások miatt az első szett el is ment. A következőt ő nyerte meg, a harmadik végén viszont hiába hárított több játszmalabdát, megint Allegro örülhetett. Molnár szoros küzdelemben kiharcolta a döntő szettet, abban azonban már csak négy pontra telt az erejéből, véget ért szép menetelése.

Női egyesben Pergel Szandra, Nagyváradi Mercédesz és Peterman-Varga Tímea is a csoportgyőzelemért játszott. Pergel a keddi veresége ellenére azzal a tudattal állhatott az asztalhoz a holland Yana Timina ellen, hogy egy 4:2-es győzelemmel biztos továbbjut. A küldetést teljesítette, orosz születésű ellenfele hiába állt fel 2:0-s hátrányból.

„Kellemetlen volt a stílusa, néha ütött olyan lassabb labdákat, amelyek kóvályogva jönnek ebben a teremben, és néha elugranak, de próbáltam az elsőket olyan élesen ütni neki, hogy aztán ne kapjak ilyen nehéz labdákat" – beszélt kicsit a taktikáról Pergel Szandra.

Nagyváradi Mercédesz a nála tíz évvel rutinosabb, a világranglista 89. helyén álló Anna Tihomirovával vívott ki-ki mérkőzést, és nyert 4:2-re, így ő is továbbjutott csoportjából!

„Örülök, hogy egy jobb játékost sikerült megvernem – nyilatkozta Nagyváradi Mercédesz. – A következő meccsemen a főtáblára jutás lesz a tét, úgy vagyok vele, hogy bátran játszom, elengedem a kezem."

Peterman-Varga Tímeának még nehezebb dolga volt, hiszen a kínai születésű, kanadai színekben játszó Zhang Mót (79.) kellett volna megvernie. Nem sikerült, de a 4:2-es vereség miatt egyáltalán nem kell szégyenkeznie.

„Egyáltalán nem játszottam rosszul, félig-meddig elégedett vagyok magammal. Ezen a második meccsemet sok apró hibát követtem el, amit már nem lenne szabad, ez okozott kicsi csalódást" – mondta Peterman-Varga Tímea, hozzátéve, hogy erőt tud meríteni a world touron mutatott teljesítményéből.

Ambrus Krisztinának és Bálint Bernadettnek már nem volt esélye továbbjutni, mindketten egy kínaitól kaptak ki kedden. Ambrus nem játszott több egyéni mérkőzést, mert a francia Audrey Zarif nem állt ki ellene – pedig Soltvadkertről több gyerek érkezett, akik elsősorban a soltvadkerti származású Ambrust szerették volna látni –, Bálint viszont 1:3-ról fordítva legyőzte a szerb Andrea Todorovicsot.

A férfiaknál egyetlen magyar, Ecseki Nándor nyerte meg a csoportját, ám a főtáblához még két mérkőzésen kellett volna győznie. Nem sikerült neki, ami nem csoda, hiszen az indiai Sharath Achanta volt első szerdai ellenfele, akit az igen előkelő 60. helyen jegyeznek a világranglistán. Nagyon rosszul indult a találkozó, Achanta az első szettben 8:0-ra elhúzott, és bár a folytatásban Ecsekinek is akadtak szép pillanatai, nem volt kérdés, ki nyer.

„Papírforma eredmény született – ismerte el Ecseki. – Tavaly a csapat-világbajnokságon már játszottam vele, és jó esélyem volt nyerni, de akkor még szerintem ismeretlen voltam számára. Most valószínűleg jól felkészült erre a mérkőzésre, és ennek megfelelően játszott."

Aranyosi Péter szövetségi kapitány három magyart szeretett volna a férfi egyes főtábláján látni – bár elismerte, hogy magasak az elvárásai –, Ecseki búcsújával azonban eldőlt, hogy csak Pattantyús Ádám lesz ott a legjobb 32 között, neki nem kellett selejtezőt játszania.

SEAMASTER 2017 ITTF WORLD TOUR HUNGARIAN OPEN
FÉRFI EGYES, A FŐTÁBLÁRA JUTÁSÉRT
1. FORDULÓ
Ecseki Nándor–Sharath Achanta (indiai) 0:4 (–5, –10,

U21 FÉRFI EGYES, FŐTÁBLA
NEGYEDDÖNTŐ
Molnár István–Martin Allegro (belga) 2:3 (–7, 8, –12, 10, –4)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
3. CSOPORT
Peterman-Varga Tímea–Zhang Mo (kanadai) 2:4 (–10, –8, 11, –3, 6, –6)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Peterman-Varga Tímea–Leili Mostafavi (francia) 4:1 (–5, 9, 9, 3, 3)

6. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Anna Tihomirova (orosz) 4:2 (8, 8, 2, –9, –10, 6)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Nagyváradi Mercédesz–Lucie Gauthier (francia) 4:1 (–7, 3, 5, 10, 8)

12. CSPORT
Pergel Szandra–Yana Timina (holland) 4:2 (9, 3, –7, –9, 8, 7)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Pergel Szandra–Karoline Mischek (osztrák) 3:4 (8, 6, –9, –10, 11, –5, –9)

26. CSOPORT
Bálint Bernadett–Andrea Todorovics (szerb) 4:3 (9, –6, –4, –8, 7, 10, 10)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Bálint Bernadett–Seng Tan-tan (kínai) 0:4 (–7, –8, –5, –8)

28. CSOPORT
Ambrus Krisztina–Audrey Zarif (francia) 4:0 – játék nélkül
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Ambrus Krisztina–Li Csia-ji (kínai) 0:4 (–9, –9, –4, –6)

 

A MAGYAROK FŐTÁBLÁS MÉRKŐZÉSEI
CSÜTÖRTÖK
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
10:50 Madarász Dóra, Pergel Szandra–Lin Csia-hszüan, Lin Po-hszüan (tajvani)
10:50 Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz–Jekatyerina Guszeva, Julija Prohorova (orosz)
10:50 Póta Georgina, Matilda, Ekholm (magyar, svéd)–Natalia Bajor, Darja Trigolosz (lengyel, fehérorosz)

FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
12:30 Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Csev Csö-jü, Kao Ning (szingapúri)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
14:00 Pergel Szandra–Csen Hszing-tung (kínai)
16:00 Madarász Dóra–Britt Eerland (holland)
20:30 Póta Georgina–Renata Strbíková (cseh)

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
21:30 Pattantyús Ádám–Tomás Konecny (cseh)

Go to top