molnar-istvan-patrik-2

Molnár István a saját elmondása szerint is szenzációs napot zárt a budapesti world tour-verseny nyitányán, az U21-es és a nyílt mezőnyben is megvillantotta oroszlánkörmeit. Az U21-esek között szerdán már az elődöntőért küzdhet. A nyílt verseny selejtezőjében a magyar férfiak közül egyedül Ecseki Nándor tudta megnyerni a csoportját.

A remek délelőttöt maga mögött tudó Molnár István a harmadik mérkőzésén, az U21-esek nyolcaddöntőjében sem vesztett többet egy játszmánál, pedig a szlovén Deni Kozul 198 hellyel előrébb található nála a világranglistán. Simának azért nagy jóindulattal sem lehet nevezni az összecsapásukat, hiszen a négyből csak egy szett nem minimális különbséggel dőlt el, az is 11:8 lett.

Nem sok hiányzott hozzá, hogy a fiatalok mezőnyében két magyarért is szoríthassunk a negyeddöntőben, Szudi Ádám ugyanis 2:1-re vezetett Konsztantyin Csernov ellen, az orosz azonban fordított, így ő jutott a legjobb nyolc közé. Molnár a kilencedik kiemelt belga Martin Allegróval játszik az elődöntőbe jutásért szerdán 9.30-tól.

Az U21-es lányoknál már nincs versenyben magyar, mivel Bálint Bernadett 3:0-ra kikapott a német Chantal Mantztól.

Molnár István (476.) a nyílt versenyben úton volt egy még nagyobb bravúr felé, 2:1-re vezetett a világranglista-98. Quentin Robinot ellen. Ennél tovább azonban nem jutott, a francia viszonylag simán fordított.

„Nagyon elfáradtam a végére, de szenzációs napon vagyok túl, a saját szintemen felül játszottam – jelezte Molnár István, hogy a vereség ellenére egyáltalán nincs elkenődve, persze erre nincs is oka. – Utolsó ellenfelem, Quentin Robinot nagyon jó játékos, már tizenhat évesen ifjúsági Európa-bajnok volt, életem egyik legjobb meccsét játszottam ellene. Egyszerű labdákat nem ront, úgy éreztem, hogy csak akkor tudok pontot csinálni, ha úgymond kipörgetem az ütőt a kezéből."

Fazekas Péter fordított utat járt be, hiszen az elvesztett első mérkőzése után 1:3-ról verte meg a hongkongi Lam Sziu-hangot, Szita Márton viszont kikapott a második csoportmeccsén is.

„Nem sok pozitívumot találok ebben a mérkőzésben – kezdte az értékelést Szita Márton. – Nem voltam feszült, de végig merevnek éreztem a játékomat, nem találtam a távolságot, sok technikai hibát követtem el, volt olyan szett, amely a fogadáson ment el, szóval több oka volt a vereségnek. A nyáron volt egy négy hónapos kihagyásom, amiből nehezen jöttem vissza, és bár a bajnokságban, az ismerős játékosok ellen kezdett visszatérni a játékom, talán irreális elvárás volt magammal szemben, hogy itt is jól menjen."

Lakatos Tamás könnyedén megvert egy szerényebb képességű kanadait, pedig nem érzi magát csúcsformában.

„Megvolt a felkészülés, bár lehetett volna jobb is. Folytatódott a bajnokság, január elején már Zágrábban voltunk edzőtáborban, szóval játékban vagyunk, de én most kicsit fáradtabbnak érzem magam az átlagosnál, sokat utaztam az utóbbi időben, de ez nem változtat semmin, ugyanúgy küzdök, hajtok."

Második meccsén már hiába hajtott, Tomás Polansky ellen nem volt esélye, így a cseh végzett a csoport élén.

Nagy Krisztiánnak és Ecseki Nándornak is bravúrra volt szüksége második győzelme megszerzéséhez. Ecsekinek ez sikerült is, 4:2-re diadalmaskodott a világranglistán 140 hellyel előrébb álló angol Samuel Walker ellen. Nagy Krisztián egy hajszállal maradt le a csoportelsőségről, miután 4:3-ra kikapott a svéd Harald Anderssontól. Szudi Ádámnak már nem volt esélye az első helyre, de a Puerto Ricó-i Brian Afanadort azért becsületből megverte 4:0-ra.

Női vonalon nem sok jóról számolhatunk be az első nap után. Peterman-Varga Tímea és Nagyváradi Mercédesz megnyerte első találkozóját (ők nem is játszottak többet kedden), ezután azonban több mérkőzést már nem tudtak nyerni a mieink. Akadtak papírforma vereségek – Ambrus Krisztina és Bálint Bernadett például kínai ellenféltől kapott ki simán –, de voltak olyan meccsek is, amelyek ide is billenhettek volna. Elég csak Pergel Szandrát említeni, aki a jelek szerint még nem érte utol magát a sérülése után, döntő szett 11:9-re kapott ki az alacsonyabban rangsorolt osztrák Karoline Mischektől.

SEAMASTER 2017 ITTF WORLD TOUR HUNGARIAN OPEN
FÉRFI EGYES SELEJTEZŐ
5. CSOPORT
Kriston Dániel–Ruwen Filus (német) 1:4 (10, –6, –5, –4, –5)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Kriston Dániel–Hu Heming (ausztrál) 4:0 (8, 7, 8, 2)

22. CSOPORT
Molnár István–Quentin Robinot (francia) 2:4 (9, –6, 10, –4, –3, –8)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Molnár István–Miho Simovic (horvát) 4:1 (8, –13, 6, 3, 5)

32. CSOPORT
Nagy Krisztián–Harald Andersson (svéd) 3:4 (9, 6, –12, –5, –7, 10, –5)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Nagy Krisztián–Alekszandr Tijutrijumov (orosz) 4:0 (9, 6, 9, 2)

34. CSOPORT
Ecseki Nándor–Samuel Walker (angol) 4:2 (10, –10, –6, 9, 9, 8)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Ecseki Nándor–Aleksza Gacev (szerb) 4:3 (–8, 6, –10, 9, –5, 4, 2)

57. CSOPORT
Lakatos Tamás–Zhang Wenbin (kanadai) 4:0 (4, 7, 2, 9)
Lakatos Tamás–Tomás Polansky (cseh) 0:4 (–5, –7, –13, –9)

58. CSOPORT
Fazekas Péter–Lam Sziu-hang (hongkongi) 4:3 (–6, 11, –8, –5, 10, 5, 9)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Fazekas Péter–Alberto Mino (ecuadori) 1:4 (–8, 7, –8, –7, –3)

59. CSOPORT
Szudi Ádám–Brian Afanador (Puerto Ricó-i) 4:0 (7, 3, 7, 4)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Szudi Ádám–Jen An (kínai) 2:4 (–6, –7, 8, 7, –3, –3)

60. CSOPORT
Szita Márton–Viktor Brodd (svéd) 2:4 (–5, 9, 8, –9, –7, –7)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Szita Márton–Thomas Keinath (szlovák) 1:4 (2, –9, –8, –11, –4)

U21 FÉRFI EGYES, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
Molnár István–Deni Kozul (szlovén) 3:1 (10, 8, –9, 9)
Szudi Ádám–Konsztantyin Csernov (orosz) 2:3 (–10, 8, 9, –11, –9)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
3. CSOPORT
Peterman-Varga Tímea–Leili Mostafavi (francia) 4:1 (–5, 9, 9, 3, 3)

6. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Lucie Gauthier (francia) 4:1 (–7, 3, 5, 10, 8)

12. CSOPORT
Pergel Szandra–Karoline Mischek (osztrák) 3:4 (8, 6, –9, –10, 11, –5, –9)

17. CSOPORT
Fehér Orsolya–Magdalena Sikorska (lengyel) 2:4 (–8, –8, 11, 11, –5, –5)
Fehér Orsolya–Camelia Iacob (román) 0:4 (–4, –8, –8, –8)

25. CSOPORT
Tóth Edina–Wan Yuan (német) 2:4 (–13, –7, 9, 9, –7, –6)
Tóth Edina–Alex Galic (szlovén) 3:4 (–7, 13, 4, –10, 7, –4, –9)

26. CSOPORT
Bálint Bernadett–Seng Tan-tan (kínai) 0:4 (–7, –8, –5, –8)

27. CSOPORT
Szvitacs Alexa–Darja Trigolosz (fehérorosz) 1:4 (–8, –8, 10, –3, –9)
Szvitacs Alexa–Olga Vorobjova (orosz) 0:4 (–4, –4, –1, –7)

28. CSOPORT
Ambrus Krisztina–Li Csia-ji (kínai) 0:4 (–9, –9, –4, –6)

U21 NŐI EGYES, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
Bálint Bernadett–Chantal Mantz (német) 0:3 (–8, –6, –2)

 

Go to top