A lisszaboni MEO Arenában rendezik a felnőttek csapat Európa-bajnokságát szeptember 24. és 28. között. Az ETTU tájékoztatása szerint az előzetes jelentkezések alapján július 3-ig 45 ország nevezett a kontinensviadalra.

 

Ugyanakkor a csapat Eb-n versenyszámonként csupán 44 csapat szerepel majd, mivel a ciprusiakat csak a férfi, Wales válogatottját pedig kizárólag a női küzdelmekben láthatjuk. Az adatok nem véglegesek, nevezni augusztus 15-ig lehet.

Versenyszámonként három kategóriába sorolják a kontinensviadalon szereplő csapatokat: 16-an kerülnek a Championship divízióba, ugyanennyien a második vonalat jelentő Challenge divízióban játszhatnak, míg a többi együttes a Standard divizióban küzd az előbbre jutásért. Az Európa-bajnokságon minden találkozó három nyert mérkőzésig tart.

Az esemény rangját növeli, hogy a 2015-ben első alkalommal megrendezendő, bakui Európai Játékokra is kvalifikál a portugáliai viadal. Az élvonal első tizennégy helyezettje, valamint a challenge divízió győztese szerepelhet majd Azerbajdzsánban, míg a házigazda válogatott játékosai alanyi jogon állhatnak asztalhoz.

A portugáliai Európa-bajnokságot 16 asztalon rendezik a MEO Arenában. Ugyanebben a csarnokban 18 bemelegítőasztalt is elhelyeznek. A verseny sorsolását augusztus 24-én tartják a helyszínen.

Go to top