pergel-madarasz-eb-4

A Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős 4:3-ra kikapott a német Kristin Silbereisen, Sabine Winter duótól a Tüskecsarnokban zajló Európa-bajnokság utolsó előtti napján, a női párosok elődöntőjében, így bronzérmesként zárt, a magyar válogatott egyetlen dobogós helyezését megszerezve a kontinenstornán.

A magyar páros ötödik, a német hetedik kiemeltként indult, az egyéni világranglistán azonban Silbereisen és Winter is mintegy 50 hellyel előzi meg a mieinket. Ez azonban páros mérkőzés volt, a két német sok hibával kezdett, és utána hiába kapták el a fonalat, már késő volt. A második szettben 7:3-ra vezettek, de Madarászék ezután már csak egy pontot veszítettek, 2:0 ide.

A harmadik játszma megnyerésével Winterék szépítettek, de aztán újra a két magyar percei következtek, így 3:1-re megléptek. Nemcsak ebben másolták a Ni Xialianék elleni negyeddöntőjüket, hanem abban is, hogy a következő két játszmát elvesztették – elsősorban a jól játszó Silbereisen tehetett erről –, így készülhettek az újabb döntő szettre.

Ebben 8:7-nél még itt volt az előny, de a németek 10:-8-ra fordítottak. Egy szerencsés ponttal az első meccslabdát sikerült hárítani, a másodiknál viszont Winterék ütöttek egy csuszát, ezzel bejutottak a döntőbe. Madarász Dóra és Pergel Szandra bronzérmesként zárta az Európa-bajnokságot, minden dicséret kijár nekik!

„Miután ötödikként emeltek ki minket, titkon reménykedtünk az éremben, amely fényesebb is lehetett volna, ez most sajnos így sikerült" – nyilatkozta Madarász Dóra.

„Két jó játékossal játszottunk, nem szégyen tőlük kikapni, ahogy egy Eb-bronzérem sem szégyen, de ha azt nézem, mekkora esélyünk volt bejutni a döntőbe, akkor ez most még nagyon fájó" – mondta Pergel Szandra.

Téglás Péter szövetségi kapitány már az Eb előtt mondta, hogy a torna egyik kellemes meglepetése lehet a Madarász, Pergel duó, amelyre még fényesebb jövő várhat.

„Ők már jó két éve egy párt alkotnak, voltak már eddig is jó eredményeik – kezdte értékelését a 2017-től már Luxemburgban dolgozó szakember. – Minél többet játszanak együtt, annál erősebbek lehetnek. Ezzel az eredménnyel ráadásul két év múlva jó helyen emelhetik ki őket, az éremre tehát újra lesz esélyük, de aranyat azért nagyon nehéz nyerni. Európában van nyolc-tíz olyan páros, amely bármikor képes erre."

A lányok mögött nem Téglás Péter, hanem Harczi Zsolt ült a mérkőzések alatt, ami érthető, hiszen Pergel Szandrával együtt dolgozik Budaörsön, és Madarász Dórának is volt az edzője. Ő nem feltétlenül várt érmet a lányoktól.

„Nyerhető meccset vesztettek el, érthető, hogy szomorúak, de ha alszanak rá egyet, szerintem nagyon boldogok lesznek – mondta a korábbi férfi szövetségi kapitány. – Igazából óriási meglepetést szereztek, az egyetlen érmet nyerték Magyarországnak magyar közönség előtt, nem voltak ők éremesélyesek párosban. A képességeik megvannak hozzá, de az elmúlt időszakban nem úgy szerepeltek, ezért szerintem óriási bravúr ez."

Nem sokkal később eldőlt, hogy német győztes avatnak női párosban, Petrissa Soljáék ugyanis legyőzték Elizabeta Samaráékat.

A nap utolsó mérkőzésén Oláh Benedek 2:0-ra vezetett a férfi egyes negyeddöntőjében Timo Boll ellen, ám a német klasszis fordított, ezzel a finn-magyar játékos csodálatos menetelése véget ért.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, OKTÓBER 18-23.
NŐI PÁROS, FŐTÁBLA
ELŐDÖNTŐ
Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 4:3 (–7, –8, 8, –6, 8, 6, 9)
Shan Xiaona, Petrissa Solja (német)–Daniela Monteiro Dodean, Elizabeta Samara (román) 4:3 (12, –10, 4, –3, –9, 9, 8)

jakab-janos-bucsu

ELBÚCSÚZTATTÁK JAKAB JÁNOST

A női páros elődöntője előtt kisebb ünnepséget rendezett a hazai szövetség Jakab János tiszteletére, aki ezzel hivatalosan is visszavonult a válogatottól. A sportoló a férfiválogatott tagjainak társaságában állhatott ki a Tüskecsarnok közönsége elé.

„Nem hagyom abba a pingpongot, továbbra is játszom külföldi csapatomban, emellett edzőként folytatom pályafutásomat a BVSC-ben – mondta az ünnepelt. – Ezen a szinten már nem vagyok képes játszani, elsősorban makacs vállsérülésem miatt. Beért azonban egy új generáció, ezért szívesen adom át a helyet a fiatalabbnak, nem keletkezik űr a távozásommal. Húztam a válogatottságot, ameddig lehetett, de jó érzés, hogy van kire számítani, van kinek átadni a stafétát. Nagyon hálás vagyok azért, amit ebben a húsz évben kaptam. Köszönettel tartozom sportvezetőknek, kluboknak, a válogatott edzőinek és játékosainak, masszőröknek, sportpszichológusoknak. Szívem szerint reggelig sorolnék mindenkit név szerint, mert nélkülük az ember nem sokra képes.”

Jaki elmondta még, hogy két szervezetbe bekerült a MOATSZ-on belül: az elnökségnek és az edzőbizottságnak is tagja lett, de elsődlegesen az edzői pályára kíván koncentrálni, abban igyekszik legalább úgy helyt állni, mint azt az asztalnál profi sportolóként tette.

AZ EB UTOLSÓ NAPJÁNAK PROGRAMJA
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
10:30 Hu Melek (török)–Li Jie (holland)
11:30 Elizabeta Samara (román)–Yu Fu (portugál)

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
12:30 Jakub Dyjas (lengyel)–Emmanuel Lebesson (francia)
13:30 Simon Gauzy (francia)–Timo Boll (német)

NŐI PÁROS, DÖNTŐ
15:30 Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)–Shan Xiaona, Petrissa Solja (német)

FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
16:30 Patrick Franziska, Jonathan Groth (német, dán)–Jakub Dyjas, Daniel Gorak (lengyel)

NŐI EGYES, DÖNTŐ
17:30

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
18:30

Go to top