madarasz-pergel

Magyar szempontból csodásan kezdődött a budapesti Európa-bajnokság utolsó előtti napja. A női párosok negyeddöntőjében Madarász Dóra és Pergel Szandra 4:3-ra legyőzte a luxemburgi Sarah De Nutte, Ni Xialian kettőst, ezzel bejutott a legjobb négy közé, tehát már biztosan érmesként zár.

Remekül indult a mérkőzés a mi szempontunkból, a két magyar 10:7-re vezetett, mégis a luxemburgiaké lett az első szett. A folytatás fordítva alakult, hiszen Ni Xialianéknak volt 10:9-es előnyük, ám ők sem tudtak élni a lehetőséggel, a mieink 13:11-gyel egyenlítettek.

Még egyszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, járhatott Harczi Zsolt fejében, amikor a harmadik játszmában az ellenfél 10:6-ról feljött 10:8-ra. Időkérés után sikerült megnyerni a szettet.

A következő felvonás pillanatok alatt elúszni látszott, a vendégek 9:1-re elhúztak. Innen is volt azonban visszaút, Pergelék szettlabdákat hárítva ellopták a játszmát, 3:1- ide!

Célegyenesben voltunk, de felzárkóztak a luxemburgiak. Az ötödik szettet 8:5-ről megfordítva, a hatodikat gyakorlatilag végig vezetve nyerték meg. Az 53 éves Ni Xialian kellemetlen stílusa nem ízlett Madarászéknak, a kínai születésű klasszis pedig közben végig instruálta fiatal társát.

A döntő szettben 4:2 volt oda, 6:4 ide, 9:7 oda, majd 9:8-as vendégvezetésnél idegent szervált De Nutte, bár ezzel ők nem értettek egyet (9:9). A következő pontnál Ni Xialian elrontotta a fogadást, a magyar lányok pedig értékesítették az első meccslabdát. Jött is a hangrobbanás a szépen megtelt Tüskecsarnokban, a döntőért játszhat a Madarász, Pergel duó!

„Amikor 3:1-nél 8:5-re vezettünk, én már bíztam benne, hogy ez megvan, de aztán nagyon gyorsan 3:3 lett, és utána elölről kellett kezdeni – nyilatkozta Pergel Szandra. – Nagyon nehéz volt, de megérte. A taktikát ilyenkor természetesen előre megbeszéljük, és az edző (Harczi Zsolt) azonnal szól, ha esetleg egy pillanatra elkalandozna a figyelmünk, és nem azt csinálnánk, amit kell. Nagyon örülünk, hogy ennyien szurkoltak nekünk, nagyon jólesett."

„Szerintem annál az 1:9-es állásnál az ellenfél már kicsit megnyugodott, azt hitték, megnyerték a szettet. Mi is kicsit elengedtük a kezünket, 9:5 környékén pár extrát is pörgettünk. A döntő szett végén nagyon sokat számított, hogy az új szabálynak köszönhetően Harczi Zsolt kívülről tudta mondani, hogy mit kell játszanunk" – tette hozzá Madarász Dóra.

A szombat 16.15-re kiírt elődöntőben a német Kristin Silbereisen, Sabine Winter páros lesz az ellenfél, míg a másik ágon román–német összecsapást rendeznek (Monteiro Dodean, Samara–Shan, P. Solja).

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, OKTÓBER 18-23.
NŐI PÁROS, FŐTÁBLA
NEGYEDDÖNTŐ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Sarah De Nutte, Ni Xialian (luxemburgi) 4:3 (–11, 11, 8, 10, –9, –4, 9)
ELŐDÖNTŐ
16.15: Madarász Dóra, Pergel Szandra–Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)
16.15: Daniela Monteiro Dodean, Elizabeta Samara (román)–Shan Xiaona, Petrissa Solja (német)

NŐI EGYES, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
12.45: Póta Georgina–Yu Fu (portugál)

Go to top