eb-pota-georgina-1021

Póta Georgina személyében egyesben egy játékos maradt versenyben a magyar válogatottból a Tüskecsarnokban zajló Európa-bajnokságon. Legjobb női asztaliteniszezőnk nyolcaddöntőbe jutott, míg Lovas Petra és Pergel Szandra a 2. fordulóban kiesett. A férfiaknál kiesett a címvédő Dimitrij Ovtcharov, míg a vegyes párosok aranyérmét a Monteiro házaspár szerezte meg.

Lovas Petra valószínűleg az utolsó mérkőzését játszotta a nemzeti csapat színeiben nagy világversenyen, és a búcsúja méltó volt válogatottbeli pályafutásához. Apait-anyait beleadott a világranglistán nála 41 hellyel előrébb található Daniela Monteiro Dodean ellen, aminek köszönhetően négy szett után egálra álltak. A papírforma végül érvényesült, a taps azonban jogosan járt Lovasnak is.

Pergel Szandrának még nagyobb bravúrra lett volna szüksége Li Jie ellen, a holland-kínai védőklasszis azonban csak egy játszmában hagyta érvényesülni a Budaörs játékosát.

„Nagyon kellemetlen volt a játéka, próbáltam megérezni, de nagyon nehéz meglátni, hogy mi van a labdában, éppen milyen falsot tesz bele. Azt hiszem, nagyjából ez volt a maximum, amit ki tudtam ebből hozni. Próbáltuk azt a taktikát alkalmazni, hogy minél kevesebb érintés legyen a labdamenetben, minél hamarabb befejeződjön, de ilyen szintű játékos ellen ezt négy szetten keresztül nagyon nehéz hozni. Most számomra a páros a fő versenyszám, ott szeretnénk érmet nyerni" – értékelt Pergel Szandra, aki szombat 10 órától játszik a női páros negyeddöntőjében Madarász Dóra oldalán.

A nap utolsó magyar érdekeltségű összecsapásán a mi játékosunk, azaz Póta Georgina számított favoritnak, bár a Tin-Tin Ho elleni csütörtöki mérkőzése után nem árt óvatosan fogalmazni az esélyeket illetően. Most Irina Ciobanu személyében egy olyan pingpongos várt rá, aki papíron jobb, mint az angol tinédzser, ám nem tudta annyira megszorítani Ginát. Sőt, semennyire sem tudta. Az első játszma 11:9 lett ugyan, a folytatásban azonban egyre kisebb ellenállást fejtett ki a párosban kétszeres ifjúsági vb-bronzérmes román.

„Most játszottam először ezzel a lánnyal, és bár láttam róla videókat, nem tudtam, hogy ezzel a labdával most csapkodni fog vagy falsokat pörget. Annak azért örültem, hogy az első szettben 10:9-nél elrontotta a szervát, utána viszont nagyon sima lett a meccs – mondta Póta, akitől megint megtudtunk néhány részletet az Eb-n használt labdáról. – Ebben a labdában nincs semmilyen fals, ezzel nem tudunk mit csinálni, alkalmazkodnunk kell hozzá. Ez vagy sikerül vagy nem, sok kiemelt versenyzőnek nem sikerült. A védők különösen rossz helyzetben vannak, mert ők variálják a nyesést és a tolást, ami ezzel a labdával nem jön ki. Nekem pedig az a játékom, hogy a tenyeres az emelés, a fonák fals, de most mindkét ütésen egyforma, és nem tudok kellemetlenkedni."

Póta a hivatalos program szerint legközelebb szombat 12.45-től játszik, a nyolcaddöntőben a portugál-kínai Yu Fu lesz az ellenfele, aki a 2. fordulóban 3:1-es szetthátrányból fordítva, mérkőzéslabdát hárítva nyert a cseh Hana Matelová ellen.

OVTCHAROV KIESETT, OLÁH EDZŐJE VEHET ÚJ REPÜLŐJEGYET

Az Eb eddigi legnagyobb meglepetését Jakub Dyjas szolgáltatta azzal, hogy a legjobb 32 között 4:2-re legyőzte a legutóbbi két Eb-t megnyerő Dimitrij Ovtcharovot. A 21 éves lengyel titán Szudi Ádámhoz és Majoros Bencéhez hasonlóan Ochsenhausenben edz, az ügyeit pedig a világhírű német edzőcentrumban menedzserként dolgozó Zwickl Dániel intézi. Sikerének értékét nem csökkenti, hogy Ovtcharov új szofttal játszik, amelyhez láthatóan még nem szokott hozzá teljesen.
Szintén ott van a legjobb 16 között Oláh Benedek, aki a világranglista 37. helyén álló szlovén Bojan Tokicot verte meg 4:2-re.

„Ez nagyon nagy győzelem volt számomra, először vagyok a legjobb tizenhatban Európa-bajnokságon – mondta a BVSC finn-magyar játékosa. – Jó ellenféllel nagy meccset vívtam, a nézők velem voltak, nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött, nagyon jól esett. Szuperül ment a játék, de féltem, hogy döntő szett lesz, mert a lábam nem volt az igazi, éreztem, hogy egyre rosszabb lesz. 10:8-nál azt mondtam magamnak, hogy »oké, most mindent bele, fogat összeszorítani, rálépünk arra a bal lábra, elrugaszkodunk, mert lehet, hogy fájni fog, de jobb, mint egy döntő szett«, és sikerült. A finn főedzőnek most új repülőjegyet kell vennie, és a szállodát is újra kell foglalnia, mert erre ő sem számított."

Oláhnak minden esélye megvan a negyeddöntőre is, hiszen következő ellenfele a lengyel Daniel Gorak lesz, aki csak három hellyel előzi meg a világranglistán.

MEGVOLT AZ ÖSSZHANG – NEM CSODA

Péntek este kiosztották a budapesti Eb első érmeit. A vegyes párosok között a Monteiro házaspár bizonyult a legjobbnak, a döntőben kétszettes hátrányból fordítva, mérkőzéslabdát hárítva. A dobogóra még az Alekszandar Karakasevics, Ruta Paskauskiené és az Ovidiu Ionescu, Szőcs Bernadett duó állhatott fel.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, OKTÓBER 18-23.
NŐI EGYES, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ
Daniela Monteiro Dodean (román)–Lovas Petra 4:2 (–9, 9, 3, –4, 5, 6)
Li Jie (holland)–Pergel Szandra 4:1 (6, 5, 3, –7, 3)
Póta Georgina–Irina Ciobanu (román) 4:0 (9, 8, 6, 5)

VEGYES PÁROS, FŐTÁBLA
DÖNTŐ
Joao Monteiro, Daniela Monteiro Dodean (portugál, román)–Mattias Karlsson, Matilda Ekholm (svéd) 3:2 (–5, –10, 5, 6, 12)

Go to top