eb-madarasz-pergel-paros-gyozelem

A Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős már negyeddöntős női párosban a budapesti Európa-bajnokságon, Póta Georgina viszont vereséget szenvedett a legjobb 16 között a svéd Matilda Ekholm oldalán. Férfi párosban Lakatos Tamás és Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Madarász Dóra és Pergel Szandra két sima játszmával megnyugtató előnybe került a Iacob, Szőcs kettőssel szemben. A romániai páros összeszedte magát, és 3:2 után akár szorosabban is alakulhatott volna a mérkőzés, a hatodik szettben azonban csak egy pontot tudtak szerezni. A negyeddöntőben a mieink ellenfele a luxemburgi Sarah De Nutte, Ni Xialian duó lesz, amely a nyolcaddöntőben az első kiemelt orosz Dolgih, Mihajlova párt verte meg 4:1-re.

„Egész héten kilenc és tíz között kezdtem, azt gondolják szerintem, hogy nem szeretek aludni – viccelődött Pergel Szandra a továbbjutásuk után. – Ritkán adódik azonban ilyen esély egy hazai Európa-bajnokságon, ezért az ember nagyon összeszedi magát reggel, nem engedheti meg magának, hogy fáradt legyen, pörögtünk már a beütésen is."

„Az a vágyunk, hogy érmet nyerjünk párosban, az első kiemelt kiesésével jobb esélyünk van erre, bár ez a luxemburgi páros nagyon nehéz lesz, főleg, hogy az egyik tagja egy kínai" – tekintett előre a szombat reggel 10 órakor kezdődő negyeddöntőjükre Madarász Dóra. Tudja, miről beszél, elvégre egyesben a luxemburgi duó kínai tagja, azaz Ni Xialian állta az útját. Itt az alkalom a visszavágásra.

Az 1-es asztal következő mérkőzésén is volt kiért szorítanunk, hiszen Póta Georgina és Matilda Ekholm játszott rajta. Az első szettet behúzták a Barbora Balázová, Hana Matelová szlovák, cseh kettős ellen, a következő három azonban elment. Különösen a harmadik játszmáért volt kár, abban ugyanis öt szettlabdája is volt a magyar, svéd duónak. Egy 11:6-ra megnyert szettel még életben maradtak a remények, a hatodik felvonás azonban újra Matelováéké lett, ezzel 4:2-re győztek.

„A tegnapi egyéni meccsem miatt olyan szívdobogásom volt, hogy nehezen tudtam elaludni, de azért ki tudtam magam pihenni. Fájó a vereség, de ez a két lány már nagyon régóta játssza együtt a párost, míg mi csak most álltunk össze. Alakulhatott volna másképp is, a harmadik szettben 10:6 volt ide, de ilyen a sport..." – mondta Póta Georgina.

Férfi párosban sikerrel vették a nyolcaddöntőt az első kiemeltek – akik egyben a címvédők is –, sajnos, mondhatjuk, ugyanis az osztrák Stefan Fegerl és a portugál Joao Monteiro Lakatos Tamást és Szudi Ádámot búcsúztatta. A győzelemért azonban meg kellett dolgozniuk, a mieink nem adták olcsón a bőrüket, Lakatos fonákjai élményszámba mentek, és 3:2-es „vendégvezetésnél" a magyar fiúknak labdájuk volt a döntő szetthez. Fegerlék örülhettek, hogy nem kellett döntő játszmába bonyolódniuk. Ezzel a magyar színekben játszó férfiak számára véget ért a kontinenstorna.

Szudi összességében elégedett az Eb-szereplésével, Lakatosnak viszont van hiányérzete az egyéni szereplése miatt. A hazai környezet elmondásuk szerint mindkettejükre pozitívan hatott, és a nézőket csak bátorítani tudják arra, hogy a hazánkban rendezendő következő nagy versenyekre még többen jöjjenek ki.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, OKTÓBER 18-23.
NŐI PÁROS, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Camelia Iacob, Szőcs Bernadett (román) 4:2 (4, 4, –11, 9, –10, 1)
Barbora Balázová, Hana Matelová (szlovák, cseh)–Matilda Ekholm, Póta Georgina (svéd, magyar) 4:2 (–7, 5, 11, 6, –6, 7)

FÉRFI PÁROS, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
Stefan Fegerl, Joao Monteiro (osztrák, portugál)–Lakatos Tamás, Szudi Ádám 4:2 (10, –12, 7, 8, –9, 10)

Go to top