eb-pota-olah-benedek-xd

Vegyes párosban a negyeddöntőig jutott az Oláh Benedek, Póta Georgina kettős a budapesti Európa-bajnokságon. Póta női párosban is továbbjutott, ahogy a Madarász Dóra, Pergel Szandra duó is. Férfi párosban Lakatos Tamás és Szudi Ádám sikerrel vette a főtábla első fordulóját.

A csütörtöki program délelőtt tíz órakor kezdődött, két magyar érdekeltségű vegyes páros az 1-es és a 2-es asztalon játszott. Álomszerűen indultak a találkozók, hiszen az Oláh Benedek, Póta Georgina duó a török-kínai Li Ahmet, Hu Melek kettős ellen vezetett 2:0-ra, Szudi Ádám és Pergel Szandra pedig az első helyen kiemelt szerb, litván Alekszandar Karakasevics, Ruta Paskauskiené egység ellen.

A folytatás már kevésbé alakult jól, hiszen mindkét meccsen az ellenfélé lett a következő két szett. Pótáék tudtak újítani, és 3:2-re nyertek, Pergelék viszont elbukták a döntő szettet.

„Az első két szettben még nem érezték a játékot, többször elszerválták magukat, Hasi (Oláh Benedek beceneve) pedig mindent bepörgetett – elevenítette fel a történteket Póta Georgina. – A következő két játszmában rosszul csináltunk mindent, éreztük, hogy kezdjük elveszíteni a fonalat, ezért a döntő szettben próbáltunk nagyon odakoncentrálni."

„Őszintén szólva ez volt az álmom, nagyon szerettem volna Ginával párost játszani – válaszolta a finn színekben játszó Oláh Benedek arra a kérdésre, hogy milyen érzés a legjobb magyar női pingpongos oldalán szerepelni. – Számomra most nem lehetnének ennél jobbak a körülmények, hazai környezetben vagyok, Budapesten, hatszáz méterre a lakóhelyemtől, nagyon jól érzem itt magam. Ginának sokan szurkolnak, de remélem, még többen jönnek majd, nagyon örülünk mindenkinek, aki jön."

Az álom a negyeddöntőben ért véget, és megint csak a Karakasevics, Paskauskiené duó tett keresztbe. Pótáékkal is elbánt ugyanis, a mieink csak egy játszmára voltak jók ellene.

Oláh Benedek rendkívül csalódottan nyilatkozott a kiesésük után.

„Picit beremegtem, ott volt a kezünkön… – sajnálkozott a BVSC játékosa. – Az első szettben 6:4-re vezettünk, aztán gyorsan elment. A másodikat szintén gyorsan elvesztettük. Nem hoztam a formámat. Talán ha a főteremben többet tudok edzeni, jobban megszokom a körülményeket. Az edzőterem ugyanis teljesen más, jóval gyorsabb. Itt fent sokkal nagyobb a terem, lassabban pattan a labda, szerintem ezért nem találtam a nagyobb ütéseimet, amelyek általában jönni szoktak. De minden tisztelet Karaknak és Rutának, akik nagyon jól játsszák a vegyes párost. Nagyon csalódott vagyok, eléggé fáj. Ez volt az első felnőtt éremesélyem, sőt az ifiben sem volt éremesélyem. Fáj, mert tényleg ott volt a kezünkön, de jött egy kis remegés.”

Pergel Szandrának gyorsan túl kellett tennie magát a vereségükön, mivel nem sokkal később már Madarász Dóra oldalán volt jelenése a női páros 1. fordulójában. Itt valamelyest vigasztalódhatott, szlovén ellenfeleik ugyanis szettet sem nyertek ellenük.

Szintén 4:0-s diadallal kezdett a Matilda Ekholm, Póta páros, amely egy walesi, izraeli kettős ellen „melegített be" a továbbiakra.

Lovas Petra és Eva Ódorová számára túl erősnek bizonyult a negyedik kiemelt román Dodean, Samara duó, amely 4:1-gyel jutott tovább.

Férfi párosban Lakatos Tamás és Szudi Ádám 4:2-es sikerrel kezdte főtáblás szereplését, Ecseki Nándor és Majoros Bence ugyanilyen arányban kikapott az angol Paul Drinkhall, Liam Pitchford duótól, ezzel mindkét magyar fiatalember számára véget ért az Eb.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, OKTÓBER 18-23.
FÉRFI PÁROS, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Lakatos Tamás, Szudi Ádám–Petjo Krasztev, Alexander Valuch (bolgár, szlovák) 4:2 (–10, 6, 7, 6, –6, 12)
Paul Drinkhall, Liam Pitchford (angol)–Ecseki Nándor, Majoros Bence 4:2 (–9, 7, 8, –9, 9, 7)

NŐI PÁROS, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Manca Fajmut, Tamara Pavcnik (szlovén) 4:0 (6, 9, 3, 6)
Matilda Ekholm, Póta Georgina (svéd, magyar)–Charlotte Carey, Nicole Trosman (walesi, izraeli) 4:0 (6, 3, 3, 6)
Daniela Monteiro Dodean, Elizabeta Samara (román)–Lovas Petra, Eva Ódorová (magyar, szlovák) 4:1 (7, 5, –8, 5, 6)

VEGYES PÁROS, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
Oláh Benedek, Póta Georgina (finn, magyar)–Li Ahmet, Hu Melek (török) 3:2 (3, 8, –5, –4, 9)
Alekszandar Karakasevics, Ruta Paskauskiené (szerb, litván)–Szudi Ádám, Pergel Szandra 3:2 (–13, –5, 7, 7, 7)
NEGYEDDÖNTŐ
Alekszandar Karakasevics, Ruta Paskauskiené (szerb, litván)–Oláh Benedek, Póta Georgina (finn, magyar) 3:1 (6, 1, –6, 8)


Go to top