magyarorszag-belgium

Sima győzelmet aratott a magyar női válogatott Belgium ellen kedden este az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban. A fiatalokkal felálló hazai csapat mindössze két szettet veszített, így 3:0-ra nyert összesítésben a 2017-es csapat Eb selejtezőjének első fordulójában.

Téglás Péter ebben a selejtezősorozatban már nem nagyon számol Lovas Petrával, míg Póta Georginát pihentetni akarta a belgák ellen. Mint mondta, ezzel a többiek más helyzetbe kerültek, hiszen nagyobb felelősség volt rajtuk. Ezt azonban elbírták.

Pergel Szandra és Madarász Dóra is 3:0-ra nyert, Ambrus Krisztina pedig döntő szettben diadalmaskodott, az első játszmát 10:6-os hátrányból megfordítva.

„Az első mérkőzésen mindig izgul valamennyire az ember, ez velem sem volt másként, de persze igyekeztem nem mutatni – mondta Pergel Szandra. – Ezzel a lánnyal ráadásul már játszottam a májusi olimpiai selejtezőn, és ott is győztem simán, így bíztam benne, hogy most is megverem."

Téglás Péter azt kapta, amit várt.

„Ez egy fiatal belga csapat volt, az egyes és a kettes játékosa még ifjúsági korú. A harmadik játékosuk volt kicsit meglepetés, de Kriszti az első szettet megnyerte hátrányból, ami nagyon jól jött a végén. Összességében papírforma eredmény született" – értékelt szövetségi kapitányunk.

A belgák szakvezetője sem várt csodát csapatától, de kis hiányérzet azért maradt benne: „Magyarországnak erős csapata van, ráadásul a játékosaink tudnak ennél jobban is játszani. Különösen a harmadik meccsért kár. Ha azt megnyerjük, talán máshogy alakul a vége."

Stocker Miklós, a MOATSZ főtitkára is jelen volt az Eb-selejtezőn, amelynek végén elégedetten nyilatkozott: „Ez volt az első olyan mérkőzés, amelyen végre nem izgultam halálra magam és nem rágtam tövig a körmömet. Nagyon jó érzés volt nézni a meccseket, soha rosszabbat!"

A magyar válogatott november elsején Svédországban játssza következő mérkőzését.

A csoportokban minden csapat egyszer otthon és egyszer idegenben játszik a másik kettővel. A tíz csoportelső az úgynevezett bajnoki divízióban, a tíz csoportharmadik a második osztálynak számító challenge divízióban szerepelhet a 2017-es Európa-bajnokságon. A tíz csoportmásodikat öt párba sorsolják, és az öt oda-visszavágós párharc győztese a bajnoki divízióban, az öt vesztes pedig a challenge divízióban játszhat.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, SELEJTEZŐ
NŐK
J-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–BELGIUM 3:0
Pergel SzandraLisa Lung 3:0 (11:6, 11:7, 12:10) ► https://youtu.be/QLW7uxKVT9Y
Madarász DóraEline Loyen 3:0 (11:6, 11:7, 11:7) ► https://youtu.be/jB6city5OAU
Ambrus KrisztinaNathalie Marchetti 3:2 (12:10, 11:5, 8:11, 7:11, 11:5) ► https://youtu.be/Hq7S1jIULKA

Go to top