pota-prohorova

Póta Georgina egyesben és párosban sem talált legyőzőre a belgiumi De Haanban megrendezett world tour-versenyen. A Lakatos Tamás, Szudi Ádám duó második lett férfi párosban.

Ahhoz képest, hogy az első fordulóban majdnem kiestek... Póta Georgina és az orosz Julija Prohorova Belgiumban állt össze először párosozni, de ez csak az első mérkőzésükön látszódott, amelyen kétszettes hátrányból fordítottak. A döntőben a japán Macuzava Marina és Mariko Takahasi ellen „csak" 1:2-ről kellett felállniuk.

„Nagy meglepetés ez a trófea. Először játszottam Julijával. A döntő nehéz meccs volt, de időben megtaláltuk a megfelelő taktikát a japán lányok ellen. Alapvetően a svéd Matilda Ekholm a párom, akivel nemrég megnyertük a Cseh Opent, szóval talán mondhatom, hogy jó párosjátékos vagyok" – nyilatkozta Póta Georgina a győzelmük után.

Az egyes fináléjában szintén egy japán várt rá, a harmadik kiemelt Hamamoto Jui (Póta negyedik kiemelt volt), akit ugyan 4:1-re vert meg, ám a szettek eredménye elárulja, hogy közel sem volt ez egy sima találkozó. A magyar játékos három játszmát is 11:9-re nyert meg. Ez a második world tour-tornagyőzelme egyesben, az elsőt szintén De Haanban könyvelte el, 2014-ben.

„Micsoda fantasztikus torna volt ez a számomra! Nem számítottam rá, hogy két kupával zárom. Jó formában játszottam, de azzal is tisztában voltam, hogy sok jó játékos indul a versenyen. Csodálatosan játszottam egész héten, és viszonylag könnyen nyertem a meccseimet. Most már az Európa-bajnokságra kell készülnöm, bár addig is lesz még sok mérkőzésem. Hogy vissza akarok-e jönni Belgiumba? Persze, itt mindig nyerek" – értékelt nevetve a régi-új De Haan-i győztes.

A férfi párosok döntőjében is volt kikért szorítanunk, Lakatos Tamásnak és Szudi Ádámnak azonban az első kiemelt orosz Alekszej Livencov, Mihail Pajkov ellen nem volt sok esélye. A második hely is szép eredmény azonban, és kijelenthetjük, hogy ilyen eredményesen még egy world tour-versenyt sem zártak a magyarok.

2016 ITTF WORLD TOUR BELGIUM OPEN (CHALLENGE), DE HAAN
FÉRFI PÁROS
DÖNTŐ
Lakatos, Szudi–Livencov, Pajkov (orosz) 0:3 (–4, –7, –8)

NŐI EGYES
DÖNTŐ
Póta–Hamamoto (japán) 4:1 (9, –12, 9, 7, 9)

NŐI PÁROS
DÖNTŐ
Póta, Prohorova (magyar, orosz)–Macuzava, Takahasi (japán) 3:2 (9, –8, –9, 5, 5)

Go to top