csonka-andras-rio

Remek napot zártak a magyar asztaliteniszezők a riói paralimpián. Major Endre, Csonka András és Pálos Péter is elődöntőbe jutott szombaton.

Major Endre még csütörtökön játszotta első mérkőzését, amelyet megnyert, és bár a dél-koreai Dzsu Jung De 3:0-ra megverte, csoportmásodikként így is továbbjutott a szegedi játékos. A negyeddöntőben egy másik, csoportelsőként végző dél-koreai várt rá, és őt óriási csatában, döntő szett 11:8-ra legyőzte. Major az elődöntőben a brit Rob Daviesszel találkozik, a másik ágon két dél-koreai küzd a döntőért.

A 8-as kategóriában Csonka Andrásnak szintén szükség volt a hidegvérére, hiszen ő is ötszettes mérkőzésbe bonyolódott. A lengyel Marcin Skrzynecki 2:1-re vezetett ellene a nyolcaddöntőbe, ám a magyar pingpongos fordított.
Ugyanez nem sikerült Zborai Gyulának, aki 3:1-re kikapott a svéd Emil Anderssontól.

Csonka a nap végén lejátszotta a negyeddöntőjét is, és a brit Aaron McKibbin ellen 3:0-ra győzött, ezzel ő is ott van a legjobb négy között! Ott az ukrán Viktor Diduhon 3:0-val túljutó kínai Je Csao-csün lesz az ellenfele.

A 9-es kategóriában induló Berecki Dezső volt már negyedik és ötödik is paralimpián, Rióból ezért egyértelműen éremmel akart hazatérni. Ez nem jön össze neki, mivel második csoporttalálkozóját 3:0-ra elveszítette az amerikai Tahl Leibovitzcal szemben, így nem jutott tovább csoportjából.

A 11-es kategóriában Pálos Péter, London aranyérmese ezúttal is ott van az elődöntőben, ukrán ellenfelét 19 perc alatt legyőzte 3:0-ra a negyeddöntőben. A legjobb négy között a belga Florian Van Acker ellen folytatja.

PARALIMPIA 2016, RIO DE JANEIRO
FÉRFIAK
1-ES KATEGÓRIA
D-CSOPORT
Dzsu Jung De (dél-koreai)–Major Endre 3:0 (10, 10, 4)
NEGYEDDÖNTŐ
Major Endre–Li Csang Ho (dél-koreai) 3:2 (–10, 11, 8, –8, 8)

8-AS KATEGÓRIA
NYOLCADDÖNTŐ
Csonka András–Marcin Skrzynecki (lengyel) 3:2 (6, –7, –9, 6, 8)
Emil Andersson (svéd)–Zborai Gyula 3:1 (10, 6, –7, 6)
NEGYEDDÖNTŐ
Csonka András–Aaron McKibbin (brit) 3:0 (9, 8, 4)

9-ES KATEGÓRIA
A-CSOPORT
Tahl Leibovitz (amerikai)–Berecki Dezső 3:0 (9, 8, 7)

11-ES KATEGÓRIA
NEGYEDDÖNTŐ
Pálos Péter–Andrij Navrockji (ukrán) 3:0 (7, 9, 2)

Go to top