pota-ekholm-olomouc

Női párosban Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm diadalmaskodott a world tour-sorozat csehországi állomásán, Olomoucban.

A tavalyi Európa-bajnokságon Póta Georgina ezüstérmes lett női párosban Elizabeta Samara oldalán, ám a román játékos visszatért korábbi partneréhez, így Pótának új pár után kellett nézni. A budapesti Eb-n már Matilda Ekholmmal, a balkezes svéddel próbál szerencsét, akivel Csehországban rögtön az aranyéremig menetelt.

Az olomouci world tour-versenyen a döntőig szettet sem veszítettek, ott viszont 2:0-s hátrányba kerültek az első kiemelt orosz Marija Dolgih és Polina Mihajlova duóval szemben. A magyar, svéd kettősnek azonban helyén volt a szíve, a következő két játszmát egyaránt 11:9-re nyerték meg. A döntő szett már kicsit simább volt, 11:7-re lett az övék.

Egyesben Pótát éppen Ekholm búcsúztatta, aki ezután az első kiemelt japán Szato Hitomit is megverte (4:0-ra!), az elődöntőben azonban a monacói Yang Xiaoxin már túl erősnek bizonyult számára.

WORLD TOUR, CZECH OPEN (MAJOR), OLOMOUC
NŐI PÁROS
DÖNTŐ
Ekholm, Póta (svéd, magyar)–Dolgih, Mihajlova (orosz) 3:2 (–9, –3, 9, 9, 7)

Go to top