rio-2016-elso-nap

A magyar olimpiai csapat pingpongos különítménye már Rio de Janeiróban készül a hétvégén kezdődő ötkarikás játékokra. Az első benyomások összességében pozitívak. Az asztalitenisz-versenyek augusztus 6-án, szombaton kezdődnek Rióban, a mieink addig is mindennap edzenek.

Aranyosi Pétertől megtudtuk, hogy Pattantyús Ádám programjában soklabdás edzés, napi egy-két mérkőzés és erőnléti tréning szerepel.

„Várjuk az augusztus negyediki sorsolást, a terem jó, talán a védőknek kedvezőbb" – mondta a férfi szövetségi kapitány.

Utóbbi megállapításával egyetértett a Rióban induló egyetlen férfi asztaliteniszezőnk is.

„A főteremben edzettünk tegnap, nekem tetszik – kezdte beszámolóját Pattantyús Ádám. – Lassúnak mondható, ami előny lehet számomra. A faberakású olimpiai asztalok nagyon szépek! A zöld pályát gyorsan megszoktam."

Ádámot egy vízilabdaedzővel szállásolták el egy pici szobába, de három napig egyedül lehet, mivel a pólósok jelenleg egy másik városban edzenek. Ennek köszönhetően a regenerálódás jól megy neki, de reményei szerint szobatársa megérkezése után sem zavarják majd egymást.

„A terem tíz perc alatt elérhető busszal, amely húszpercenként indul, szóval ez kiváló, bár tegnap két perccel korábban elment a kiírt időpont előtt a kinézett járatom, így azt úgymond lekéstem, pedig ott voltam időben – folytatta Ádám. –
Alapvetően elvagyok eddig, mint a befőtt, élvezem az olimpiai részvételt, egyedül a szállás az, ami lehetne komfortosabb. Hajrá, magyarok!"

Pattantyús Ádám - zöld taraflex kék asztal

Póta Georgina és Lovas Petra Téglás Péter irányításával készül.

„Mindennap edzünk, van beosztott edzésidőnk, ma például a szlovákokkal edzünk együtt" – mondta női szövetségi kapitányunk, aki szerint nem jelenthet gondot a padlóborítás és az asztalok zöld-kék színpárosítása, van idő megszokni.

slovák-edzopartnerek

Lovas Petra leszögezte, neki tetszik a sok zöld szín, de szerinte más dolog is feltűnő.

„Az olimpia a sportágak csúcseseménye, így aztán érthető, de azért feltűnő, hogy több ezer szuper formában lévő férfi és nő között vagyunk. Mindenhol fű van a faluban, a falu tulajdonképpen egy nagy zöld komplexum. – osztota meg észrevételét Lovas Petra, majd folytatta – Az átállás nyugati irányban talán mindig egyszerűbb, így az könnyen ment. Mi Ádámékhoz képest nagyobb szobát kaptunk saját fürdővel, szóval minden pozitív."

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség igyekszik az olimpiát is kihasználni a sportág népszerűsítésére, ezért arra kérte a részt vevő sportolókat, hogy lehetőségeikhez mérten vegyenek részt az asztalitenisz-versenyek alatt (augusztus 7.-augusztus 16.) rendezendő közönségtalálkozókon.

A RIÓI OLIMPIA ASZTALITENISZ-PROGRAMJA
(a magyar játékosok csak az egyéni versenyszámokban érdekeltek)
Augusztus 6.
Női egyes selejtező
Férfi egyes selejtező
Női egyes 1. forduló
Férfi egyes 1. forduló
Női egyes 2. forduló

Augusztus 7.
Női egyes 2. forduló
Férfi egyes 2. forduló
Női egyes 3. forduló
Férfi egyes 3. forduló

Augusztus 8.
Női egyes 3. forduló
Férfi egyes 3. forduló
Női egyes 4. forduló
Férfi egyes 4. forduló

Augusztus 9.
Női egyes negyeddöntő
Férfi egyes negyeddöntő

Augusztus 10.
Női egyes elődöntő
Női egyes bronzmérkőzés
Női egyes döntő
Női egyes eredményhirdetés

Augusztus 11.
Férfi egyes elődöntő
Férfi egyes bronzmérkőzés
Férfi egyes döntő
Férfi egyes eredményhirdetés

Augusztus 12.
Női csapat 1. forduló
Férfi csapat 1. forduló

Augusztus 13.
Női csapat negyeddöntő
Férfi csapat 1. forduló

Augusztus 14.
Férfi csapat negyeddöntő
Női csapat elődöntő

Augusztus 15.
Női csapat elődöntő
Férfi csapat elődöntő

Augusztus 16.
Női csapat bronzmérkőzés
Női csapat döntő
Női csapat eredményhirdetés

Augusztus 17.
Férfi csapat bronzmérkőzés
Férfi csapat döntő
Férfi csapat eredményhirdetés

Go to top