pattantyus-pota-rio-plakat

Hivatalossá vált, hogy Pattantyús Ádám is indulhat férfi egyéniben a riói olimpián, így két asztaliteniszező képviseli majd a magyar színeket az idei ötkarikás játékokon.

Megjött a várva várt levél Lausanne-ból, az ITTF svájci székhelyéről, Pattantyús Ádám részt vehet a Rio de Janeiró-i olimpián. Az előzetes számítások tehát pontosnak bizonyultak, a 37 éves magyar játékos a világranglistás helyezésének köszönhetően készülhet a második olimpiájára. Ő az első magyar férfi asztaliteniszező, aki ezt elmondhatja magáról.

„Igazából az utóbbi három-négy évben ezért küzdöttem, el sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. Ha lehet így mondani, erre a kvótámra még büszkébb vagyok, mint a londonira, amikor egy versenyen vertem meg a fél mezőnyt, és jutottam ki ismeretlenként. Most fordítva volt, a ranglistás helyem alapján kvótás helyen álltam, de ezt meg kellett őrizni, sikerült azonban a lélekjelenlétemet megőriznem. Gyakorlatilag ezúttal is egy meccsen múlott, az utolsó, lengyelországi versenyen az olasz Mihai Bobocicát sikerült megvernem, kétszettes hátrányból, ráadásul ő kifejezetten jól játszik védők ellen.”

A hivatalos levél megérkezése után Pattantyús elkezdett ötletelni Aranyosi Péter szövetségi kapitánnyal a felkészülés menetéről.

„Valószínűleg szerepel majd külföldi edzőtábor is a programban, de elsősorban itthon szeretnénk, nyugodt körülmények között felkészülni. Személyes célom az olimpiára, hogy eggyel több mérkőzést nyerjek, mint Londonban, ahol nem sikerült egyet sem” – mondta mosolyogva Pattantyús, akit nem ijesztenek meg a Brazíliáról terjengő rémhírek.

„Tavaly kétszer is edzőtáboroztam Brazíliában, rendben volt minden. Szerintem ennek az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Természetesen nem tervezem, hogy este egyedül mászkáljak, mi egyébként is az olimpiai faluban lakunk majd, ahol fokozott lesz a biztonság. A magyar sportolók közül Cseh Lacival vagyok közelebbi ismeretségben, neki idén is szeretnék majd a helyszínen szurkolni, de más sporteseményekre is igyekszem eljutni.”

A másik magyar pingpongos az olimpián Póta Georgina lesz, aki már januárban biztosra vehette riói indulását.

„A harminckettő között leszek kiemelve, célom a legjobb tizenhat közé jutás, de szerencsés sorsolással a nyolcba bejuthatok. Egy hetünk lesz az átállásra, Petra nélkül nehezebben megy majd, de a csehekkel, németekkel is jóban vagyunk, velük is tudunk majd edzeni. Nem az esőerdőbe megyünk, hanem egy zárt közösségbe, a Zika-vírus ellen amúgy sincs védőoltás, ezért nem is olttattam be magam. A Corcovado-hegyre talán felmegyünk, de nem akarunk turistáskodni, mert tudjuk, hogy mennyire veszélyes. Ajánlották, hogy mindig legyen nálunk egy kis készpénz arra az esetre, ha esetleg ki akarnának rabolni, legyen mit odaadnunk... Hogy milyen sporteseményekre jutunk el, az attól függ, mire kapunk jegyet, nem kívánságműsor ez. A korábbi olimpiákon voltam kézilabda-, vízilabda- és teniszmeccsen is. Pekingben Szávay Ágival laktunk egy apartmanban, vele jóban voltam, a többi sportolót nem nagyon tudtam megismerni, talán majd most sikerül.”

Go to top