Négy korábbi magyar kiválóságnak, illetve hozzátartozójának adták át csütörtökön az ETTU által 2015-ben alapított Hall of Fame-díjat.

Az Európai Asztalitenisz Hírességek Csarnokába elsőként beiktatott 36 asztalitenisz-klasszis közül 11 magyar. Ebből a 11 díjból adtak át négyet a Swaythling Club (a veterán asztaliteniszezők nemzetközi egyesülete) csütörtöki ülésén.

Kóczián Éva személyesen vette át a kitüntetést, míg Berczik Zoltánét a lánya, Mednyánszky Máriáét a fia, Sidó Ferenc díját pedig az unokájának a párja vette át.

Kóczián Éva közel a 80. születésnapjához is fitten érkezett az eseményre, bár a térdében levő porc kopása miatt szeretett sportágát nagy bánatára már nem tudja űzni, pingpongütőt 2001-ben fogott legutóbb, egy bemutatón, Japánban.

„A pályafutásom kezdetén nem volt könnyű bekerülni a magyar válogatottba, hiszen azt csupa világbajnok alkotta – emlékezett vissza a világbajnok játékos. – Az 1953-as bukaresti világbajnokságra készülő keretbe az utolsó helyen, tizenharmadikként kaptam meghívást 1952-ben, de a keretversenyeken olyan jól játszottam, hogy bekerültem a vébére utazó keretbe. Az első világbajnokságomon, Bukarestben rögtön bronzérmet nyertem vegyes párosban Földy Lászlóval. Ezt követően tizenöt évig voltam válogatott. Sokat kellett edzeni, ráadásul mindennap munka mellett, de szerettem játszani, alig vártam, hogy ütőt foghassak a kezembe, ez nagyon sokat számított."

Kóczián Évának a bátyja, József is nyert világbajnokságot, háromszor is.

„Tízpontos hátrányból indulva még akkor is megvert, amikor én már világbajnok voltam – mutatott rá a férfi és női asztalitenisz között már akkor is meglévő különbségre Kóczián Éva, aki a bátyjával egyszer indult vegyes párosban, 1954-ben országos bajnokok lettek. Amikor a legnagyobb sikeréről kérdeztük, nem gondolkodott sokáig. – Hat Európa-bajnoki aranyérmem van, nyertem legalább nyolcvan nemzetközi versenyt, de a legkedvesebb sikerem egyértelműen az egyetlen világbajnoki címem, amelyet 1955-ben Utrechtben nyertem vegyes párosban Szepesi Kálmánnal."