varso-wt

Lovas Petra főtáblára jutott a varsói world tour-versenyen, amely az utolsó lehetőség arra, hogy a játékosok javítsanak az olimpiai kvalifikációs ranglistás helyezésükön.

Lovas Petra és Pergel Szandra egymás oldalán indult volna Lengyelországban párosban, ám ettől a versenyszámtól visszaléptek. Téglás Péter szerint az egyéni most sokkal fontosabb, amivel nehéz lenne vitatkozni. Lovas esetében talán pont az erőforrások helyes beosztása kellett ahhoz, hogy sikerrel vegye a selejtezőt, hiszen második csoportmérkőzésén döntő szettben múlta felül a szlovén Alex Galicot. A főtáblán a kilencedik kiemelt dél-koreai Dzseon Dzsi Hi lesz az első ellenfele.

Pergel sajnos befejezte szereplését, mivel szintén hétjátszmás mérkőzésen kikapott a francia Pauline Chasselintől.

Férfi egyesben Szudi Ádám és Kosiba Dániel is elveszítette második csoportmeccsét, ám utóbbi 4:3-ra, így körbeveréssel ő lett a csoportelső. Hiába, mert a főtáblára jutásért játszott mérkőzésen újra kikapott 4:3-ra, ezúttal a francia titántól, Can Akkuzutól. Pattantyús Ádámnak a világranglistás helyezésének köszönhetően nem kellett selejtezőt játszania, az első fordulóban az olasz Mihai Bobocica vár rá, ha pedig továbbjut, akkor valószínűleg az első kiemelt Dimitrij Ovtcharov.

Ami a nyílt versenyben nem sikerült Szudinak, az az U21-esek között igen, csoportelsőként feljutott a 32-es főtáblára. A dán Zhai Yujia ellen kezd.

Nem ez volt az egyetlen sikerélménye csütörtökön, hiszen Kosibával két hongkongi duót legyőzve bejutott a legjobb 16 közé párosban. A nyolcaddöntőben a belga Robin Devos, Cédric Nuytinck kettőssel találkoznak.

WORLD TOUR-VERSENY (MAJOR), VARSÓ
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
13. CSOPORT
Vaszilij Lakejev (orosz)–Szudi Ádám 4:2 (9, –4, –9, 6, 2, 8)
25. CSOPORT
Filip Zeljko (horvát)–Kosiba Dániel 4:3 (7, –8, –7, –7, 11, 6, 9)
A FŐTÁBLÁRA JUTÁSÉRT
Can Akkuzu (francia)–Kosiba Dániel 4:3 (–8, 9, –9, 8, –9, 6, 9)

FÉRFI PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Kosiba, Szudi–Kvan, Ng (hongkongi) 3:1 (8, 6, –2, 7)
2. FORDULÓ
Kosiba, Szudi–Csiang, Li (hongkongi) 3:2 (–10, –8, 9, 6, 11)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
17. CSOPORT
Lovas Petra–Alex Galic (szlovén) 4:3 (11, –7, –10, 2, 7, –9, 6)
23. CSOPORT
Pauline Chasselin (francia)–Pergel Szandra 4:3 (7, –8, 9, 12, –8, –10, 6)

U21 FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
4. CSOPORT
Szudi Ádám–Helshan Weerasinghe (angol) 3:0 (18, 5, 4)

Go to top