lakatos-tamas

Lakatos Tamás bravúros győzelemmel negyeddöntőbe jutott U21 férfi egyesben a németországi World Tour-versenyen.

A nap egyik bravúrját Lakatos Tamás mutatta be pénteken a berlini Max Schmeling Halléban azzal, hogy az U21-es férfiak nyolcaddöntőjében 3:2-re legyőzte a hetedik kiemelt dél-koreai Kim Min Hjeokot.

„Nagyon kemény meccs volt, mindkettőnknek problémái voltak a szervafogadással. Tartottam magam a taktikámhoz, nagyon koncentráltam. Nem is tudtam, mennyi a pontos állás, de minden pontért harcoltam” – mondta Lakatos a nyolcaddöntős győzelme után.

A következő lépcsőfokot már nem sikerült vennie, a harmadik kiemelt portugál Joao Geraldo jobb volt nála. Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Női párosban a litván Ruta Paskauskienével induló Póta Georgina az első fordulóban – ami a nyolcaddöntő volt – kiesett, ami annak fényében nem meglepő, hogy az első kiemelt dél-koreai duó volt az ellenfelük.

Madarász Dóra és Pergel Szandra ellen nem állt ki a Li Jie, Li Qian kettős, a negyeddöntőben viszont már ütőt kellett fogniuk. Tajvani ellenfelükkel szemben 2:1-es szettelőnyben voltak, ám nem sikerült az elődöntőbe jutniuk, ezzel a magyar küldöttség befejezte szereplését a World Tour németországi állomásán.

ITTF WORLD TOUR GERMAN OPEN (SUPER), BERLIN, január 27–január 31.

NŐI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Dzson Dszi Hi, Jang He Un (dél-koreai)–Ruta Paskauskiené, Póta Georgina (litván, magyar) 3:1 (10:12, 11:2, 11:9, 11:7)
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Li Jie, Li Qian (holland, lengyel) – játék nélkül
NEGYEDDÖNTŐ
Cseng I-csing, Huang Ji-hua (tajvani)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 3:2 (12:14, 11:1, 9:11, 12:10, 11:5)

U21 FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTÓ
Lakatos Tamás–Kim Min Hjeok (dél-koreai) 3:2 (10:12, 11:5, 14:12, 9:11, 11:7)
Zhai Yujia (dán)–Szudi Ádám 3:0 (11:2, 13:11,11:4)
NEGYEDDÖNTŐ
Joao Geraldo (portuál)–Lakatos Tamás 3:1 (11:8, 11:7, 9:11, 11:5)

Go to top